Több látogatást kér a raboknak az ombudsman

Vágólapra másolva!
Gyakoribb látogatási időt kellene biztosítani a fogvatartottaknak, mint a jelenleg kiszabott havi harminc perc - ezzel kereste meg levélben az állampolgári jogok országggyűlési biztosa az igazságügyi és rendészeti minisztert. Az ombudsman szerint nem fogadható el, hogy ünnepnapokon - például karácsonykor - a börtönben ülők nem fogadhatnak látogatót.
Vágólapra másolva!

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, Szabó Máté az igazságügyi és rendészeti miniszterhez fordult, hogy megtudja, mit tervez a fogvatartottak és hozzátartozóik kapcsolattartásának javítására. Az ombudsman hivatalból is vizsgálja a személyi szabadságukban korlátozott emberek és hozzátartozók emberi jogainak érvényesülését.

Szabó a Draskovics Tibor miniszternek küldött levelében emlékeztet az Európa Tanács 2003-as ajánlására, ami még mindig nem valósult meg Magyarországon. A tanács azt javasolta, hogy a fogvatartottak hetente fél órára fogadhassanak látogatókat. A magyar törvény ezzel szemben jóval kevesebbet garantál: legalább havi egyszeri, harminc perces látogatást, ami az intézetparancsnokok engedélye alapján legfeljebb egyórásra nyúlhat.

A tanács szerint a heti fél óra szükséges volna ahhoz, hogy a fogvatartottak megfelelő kapcsolatot tudjanak tartani a külvilággal. A biztos egyetért az Európa Tanács ajánlásával, és nem tartja elfogadhatónak, hogy ünnepnapokon, például újévkor, húsvétkor, karácsonykor a fogvatartottnak nincs joga látogatóhoz.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa levelében kéri a miniszter állásfoglalását a hatályos jogszabályi rendelkezésekről, azok esetleges tervezett módosításáról, az Európa Tanács javaslatával kapcsolatos, várható kormányzati intézkedésekről. Az ombudsman kéri a miniszter véleményét arról is, megvalósítható-e, hogy a fogvatartottak az ünnepnapokon látogatókat fogadhassanak.