Későn kapcsolt Demszky a Sziget ügyében

Vágólapra másolva!
A főpolgármester nem tudott róla, hogy helyettesei további három évre ingyenes területhasználatot biztosítottak a Sziget fesztiválnak, ezért függesztette fel a döntés végrehajtását. A városháza kommunkációs igazgatója szerint nem akarnak milliárdokat a Szigettől, de azt elvárnák, hogy a mainál többet nyújtsanak. A szervezők hajlanak rá, hogy a kiszámíthatóság fejében többet költsenek a Hajógyári-szigetre.
Vágólapra másolva!

2008-ban még díjmentesen használhatja a Hajógyári-sziget területét a Sziget fesztivál, erről aláírt szerződése van a szervezőknek - pontosította Demszky Gábor főpolgármester csütörtöki kijelentést Nyáry Krisztián, a városháza kommunikációs igazgatója. Demszky ugyanis úgy döntött, felfüggeszti a városképvédelmi bizottság korábbi döntésének végrehajtását, amely más nagyrendezvények mellett a Sziget számára is ingyenes területhasználatot biztosított három évre.

Nyáry azt mondta, a főpolgármesternek nem volt tudomása arról, hogy a fővárosi nagyrendezvényeket felsoroló előterjesztésben - amelyet Demszky két helyettese, Hagyó Miklós és Ikvai-Szabó Imre írt alá - szerepel a Sziget is, ezért függesztette fel majdnem egy hónappal később a bizottsági határozat végrehajtását. A városháza ugyanis közel egy éve tárgyal a Sziget Kft.-vel egy új, tízéves keretszerződésről, amely a további együttműködés feltételeit rögzítené.

Senki nem várja, hogy a fesztivál szervezői fizessenek be 2,6 milliárd forintot (a normál tarifával ennyi lenne a közterület-használati díj a több mint 60 ezer négyzetméteres terület után), de azt igen, hogy a jelenleginél hangsúlyosabban jelenjen meg a fővárosi önkormányzat a Sziget marketingjében, illetve a Hajógyári-sziget fejlesztésében - mondta Nyáry. Szerinte a 2,6 milliárdos szám csak azt mutatja, milyen jelentős az a támogatás, amelyet a főváros a területhasználat engedélyezésével nyújt.

A Sziget valaha egy civil kezdeményezés volt, a főváros pedig anyagilag is komolyan támogatta - mondta Nyáry, aki szerint mára a fesztivál egy jövedelmező vállalkozássá vált, így már "nem lehet baráti gesztusokra alapozni az együttműködést". A városháza azt várja, hogy a szervezők járuljanak hozzá a terület infrastruktúrájának kiépítéséhez - például állandó illemhelyek építésével - illetve ugyanúgy tüntessék fel Budapestet, mint ahogy a többi szponzort.

Ha az a cél, hogy legyen egy tízéves együttműködés, akkor ez számunkra kár pozitív fordulat is lehet - mondta az [origo]-nak Gerendai Károly, a Sziget főszervezője, aki szerint a fesztivál a kiszámíthatóságért cserébe vállalná a pluszköltségeket is. Gerendai is azt mondta, hogy már több mint egy éve tárgyalnak egy hosszú távú szerződésről, de mivel nem történt előrelépés, a korábban bevált módon kezdeményezték a hároméves díjmentességet. Szerinte ez vívhatta ki Demszky ellenérzését, hiszen további két díjmentes év gyengíti a főváros tárgyalási pozícióit.

Gerendai azt mondta, a szokásos évi helyreállításon túl ők eddig is közel 200 millió forintot költöttek a Hajógyári-sziget fejlesztésére: elszállították a felhalmozódott törmeléket, feltöltöttek mélyedéseket, javítottak a közvilágításon és az ivóvízkutak helyzetén. Emlékeztetett azonban, hogy a főváros eddig is ingyen biztosította a területet minden rendezvényhez, hiszen nem is lehet Vörösmarty téri tarifákkal számolni egy olyan terület esetében, ahol hétköznapokon szinte senki nem jár.