Megszökött egy őrizetbe vett férfi Salgótarjánban

Vágólapra másolva!
Elfogták azt a férfit, aki szerdán szökött meg a rendőrségi őrizetből, amikor orvosi vizsgálatra vittek a rendőrök Salgótarjánban. A történtek tisztázására a rendőrségen belül vizsgálatot indítottak.
Vágólapra másolva!

A szökés szerdán történt, de a rendőrség csak pénteken adott tájékoztatást a történtekről. A vagyon elleni és más bűncselekmények miatt őrizetbe vett 20 éves S. Istvánt orvosi vizsgálatra vitték a rendőrök Salgótarjánban, amikor a szállítás közben megszökött a Szent Lázár Megyei Kórház parkolójából - közölte pénteken a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályának vezetője, Halama Zoltán az MTI-vel. Néhány órával később a rendőrség bejelentette, hogy el is fogták a férfit.

A történtek tisztázására és az őt kísérő rendőrök felelősségének megállapítására vizsgálatot rendeltek el - tette hozzá. Salgótarjánban két hónapon belül ez már a második hasonló eset. Április 16-án egy vagyon elleni bűncselekmények miatt előállított 25 éves férfi szökött meg úgy a városi kapitányságról, hogy kifeszítette az előállító helyiség rácsát, majd kisietett az épületből. Őt másnap elfogták a rendőrök.