A finisben happolnák el előlünk az EU agyát a lengyelek

Vágólapra másolva!
Egy héten belül eldőlhet, Budapesten lesz-e az Európai Unió új tudományos központja, vagy a május vége óta támogatók nélkül maradt lengyel rivális, Wroclaw nyer makacsságával. A magyarok mögött áll Lengyelországot kivéve az összes tagállam, de a lobbizás még mindig folyik. A lengyelek százezernél is több Wroclaw-párti magánember aláírásával keresik meg a döntéshozó minisztereket, a magyar lobbisták a személyes és telefonos diplomáciai beszélgetésekben hisznek.
Vágólapra másolva!

Kevesebb mint egy hét múlva, június 18-án újra az Európai Unió versenyképességi tanácsa elé kerül a kérdés: Budapesten vagy a lengyelországi Wroclawban legyen-e az EU új tudományos központjának a székhelye. A döntés már május 29-én, a tagállamok fejlesztésért felelős minisztereinek találkozóján megszülethetett volna, ha a vesztésre álló lengyelek nem makacsolják meg magukat. Akkor a 27-ből 26 tagállam - Lengyelország volt a kakukktojás - felsorakozott amellett, hogy a magyar fővárosba kerüljön az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) központja.

A miniszterek megállapodtak abban, hogy a székhely olyan országba kerüljön, amely új tagállam, és ahol még nincsen uniós ügynökség. A lengyeleknek tehát nincs sok esélyük: magukra maradtak, ráadásul övék a Frontex, az EU határügynöksége. Ellenállásukkal a döntést mégis sikerült elodázniuk, mert a Budapest sikeréhez szükséges konszenzus nem jött létre. Ahhoz, hogy június 18-án kimondja a versenyképességi tanács a magyar főváros győzelmét, a lengyeleknek engedni kellene a többségi véleménynek és félre kell állniuk - mint ahogy azt a Frontexért szintén versengő Budapest tette 2005-ben.

Wroclaw viszont nem adta fel a lobbizást. Rafal Dutkiewicz, a város polgármestere júniusban kitartott amellett, hogy Wroclawnak most is jó esélye van megverni Budapestet, és a lengyel kormány még mindig egységesen támogatja a város küzdelmét. A negyedik legnagyobb lengyel város érdekében internetes aláírásgyűjtés is folyik: eddig több mint 118 ezren adták nevüket a tagállamok kormányfőinek és fejlesztési minisztereinek szánt levélhez.

Bajnai Gordon fejlesztési és gazdasági miniszter a május végi tanácskozás után úgy fogalmazott: a Budapestért lobbizók még "nem dőlhetnek hátra", ezután is folyamatosan konzultálni kell a Magyarország mellett állókkal. "Továbbra is jók az esélyeink" - közölte csütörtökön a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium kommunikációs osztálya. A sajtóiroda szerint a tárca állta a szavát, és valóban folytatódtak Budapest érdekében a diplomáciai megbeszélések, de az utóbbi két hét konkrét lépéseiről nem árultak el részleteket, éppen a lobbi sikerének érdekére hivatkozva. A minisztérium álláspontja szerint a lengyelek civil kezdeményezésénél, az aláírásgyűjtésnél többet nyomnak a latban a szakmai érvek, a tudomány területén felmutatott eredmények.

A magyar lobbi eddigi legfontosabb eseménye a május 22-i brüsszeli prezentáció volt, amelyen az üzleti szféra egyes képviselői - a építőipari szoftverfejlesztő Graphisoft elnök-vezérigazgatója és a Sanofi-Aventis gyógyszervállalat magyarországi vezérigazgatója - is kiálltak Budapest mellett. A Magyar Tudományos Akadémia korábbi és jelenlegi elnöke levelet írt a magyar főváros érdekében, Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő pedig arról biztosította José Barrosót, az Európai Bizottság elnökét, hogy az EIT ügyében egységes a magyar politika.

Barroso válaszában azt írta, örül - mondta el Szájer az [origo]-nak. A képviselő hozzátette: többször beszélt személyesen is Budapest ügyéről az Európai Bizottság elnökével, legutóbb éppen a napokban. "Jók az esélyeink" - állítja a politikus.

Ha június 18-án sem sikerül konszenzusra jutni a versenyképességi tanács ülésén, akkor a kérdés várhatóan szóba kerül a miniszterelnökök és kormányfők találkozóján, ami a következő napon, június 19-én lesz.