Felfüggesztett börtönt kapott a hibázó orvos

Vágólapra másolva!
Másfél év felfüggesztett fogházbüntetést kapott az az orvos, akinek meghalt egyik betege, miután figyelmetlenségből olyan gyógyszert adott neki, amelyre az érzékeny volt. A bíróság szerint az orvos ugyan hibázott, de előtte húsz évig nem volt panasz a munkájára - számolt be az ítélethirdetésről az RTL Híradója.
Vágólapra másolva!

Tavaly júniusban történt az eset, amely miatt a Gyulai Városi Bíróság szerdán elítélte az orvost. A békéscsabai kórház nőgyógyászatára vittek be egy 44 éves nőt, az orvos azonban nem nézte meg a kórlapját, pedig azon rajta volt, hogy a páciens érzékeny a penicillinre. Az orvos mégis ilyen tartalmú injekciót adott be neki, amibe az asszony belehalt - számolt be a történtekről az RTL Klub Híradója.

A bíróság a vádlottat másfél év fogházbüntetésre és 300 ezer forint mellékbüntetésre ítélte, de az orvosnak nem kell rács mögé vonulnia, a szabadságvesztés végrehajtását ugyanis három év próbaidőre felfüggesztették.

A bíróság szerint az orvos egyik kollégája és egy nővér is hibázott - derül ki az RTL beszámolójából. A bíró emlékeztetett arra is, hogy az orvos ugyan hibát követett el, de az elmúlt húsz évben nem volt panasz a munkájára. A vádlottat az eset után felfüggesztették és fegyelmi eljárás is indult ellene a munkahelyén.

Az elhunyt asszony hozzátartozói az ítélethirdetés után azonnal távoztak a bíróságról és az orvos sem kívánt nyilatkozni. Az ítélet ugyanakkor nem jogerős, ezért elképzelhető, hogy még lesz folytatása az ügynek - derül ki az RTL híradásából.