Rendőrök igazoltattak a Fidesz sajtótájékoztatóján

Vágólapra másolva!
Rendőrök igazoltatták a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) épülete előtt tartott sajtótájékoztatója után Budai Gyulát, a Magosz szövetségi igazgatóját. A rendőröket be nem jelentett demonstrációhoz küldték. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerint a rendőri intézkedés jogszerű és szakszerű volt.
Vágólapra másolva!

Budai Gyula arról tartott sajtótájékoztatót, hogy tudomása szerint az MNV vezérigazgató-helyettese 2000-ben zsebszerződést kívánt kötni egy osztrák állampolgárral. A sajtótájékoztatója közben rendőrök jelentek meg a helyszínen, elmondásuk szerint egy be nem jelentett demonstrációra vonatkozó bejelentés nyomán. A sajtótájékoztatót követően a rendőrök igazoltatták Budai Gyulát, és rögzítették az adatait.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter időközben a Fidesz szóvivőjének írásbeli kérdésére reagálva közölte: kivizsgáltatta a rendőri intézkedés jogszerűségét, és az intézkedő rendőrjárőr jogszerűen és szakszerűen végezte munkáját.

Budai Gyula a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a birtokukba került az a kétnyelvű - magyar és német - szerződéstervezet, amely "minden kétséget kizáróan bizonyítja," hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. földügyekért felelős vezérigazgató-helyettese 2000. szeptember 18-án zsebszerződést kívánt kötni egy, időközben elhunyt, osztrák állampolgárral. Állítása szerint a zsebszerződés alapján több mint 16,5 hektárnyi területet akartak kivonni művelés alól, hogy ipari területté nyilváníttathassák.

Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese, az FVM volt államtitkára írásban reagált az elhangzottakra. Közleményében azt írta, hogy a 2004-ben elhunyt Hubert Kovarovsky kezdeményezésére többször tárgyalt a férfival magyarországi befektetései előkészítéséről, de erre vonatkozóan jogviszony nem jött létre közöttük. A vezérigazgató-helyettes szerint a hivatkozott szerződéstervezet ugyanakkor sem az akkori, sem a most hatályos jogszabályi rendelkezéseket nem sérti.

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerdán délután azt közölte: kivizsgáltatta a rendőri intézkedés jogszerűségét, és az intézkedő rendőrjárőr jogszerűen és szakszerűen végezte munkáját. A tárcavezető közleményében hangsúlyozta: semmilyen rendőri beavatkozás nem történt.

A miniszter mindezt a Fidesz szóvivőjének írásbeli kérdésére válaszolta. Szijjártó Péter előzőleg egyebek között azt tudakolta, "mi indokolta a rendőrség durva beavatkozását a Fidesz sajtótájékoztatójába".

A képviselő arra is kíváncsi volt, "milyen súlyos titkolnivalója lehet a kormánynak, ha már arra vetemedik, hogy egy korábbi államtitkárának bűncselekmény-gyanús ügyeit leleplező sajtótájékoztatót karhatalommal zavar meg".