Őrizetbe vették az éhen halt kisgyerek szüleit

Vágólapra másolva!
Az orvosszakértő véleménye szerint is alultáplátság okozta a tavaly novemberben Piricsén elhunyt kisgyermek halálát. A rendőrség emberölés gyanúja miatt őrizetbe vette a szülőket. Az ügyben korábban az ombudsman is vizsgálódott: kiderült, bár sokan tudhattak a családnál uralkodó állapotokról, senki nem tett semmit.
Vágólapra másolva!

A szakértői vélemény megerősítette, hogy alultápláltság miatt halt meg egy piricsei kisgyermek, a szülőket a rendőrség őrizetbe vette - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Főkapitányság az MTI-vel. Az egyéves piricsei gyerek tavaly november 5-én hunyt el. Az akkori hatósági boncolás orvosi véleménye szerint alultápláltság vezetett a halálához.

Az ügyben decemberben emberölés bűntettének megalapozott gyanújával rendelt el nyomozást a szabolcsi főkapitányság bűnügyi osztálya. A most megérkezett szakértői vélemény megerősítette, hogy a gyermek éhen halt. A szülőket a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatásba helyezésüket a bíróságon.

Korábbi beszámolók szerint a település lakói ismerték a családot és a körülményeiket: egy szobában nyolcan laktak, a gyerekek gyakorlatilag cukros vizen éltek, mert a szülők elitták a segélyt. A térségben elvileg védőnő és felnőtt háziorvos figyelt a gyerekekre, illetve havonta, hathetente gyermekorvos jött hozzájuk.

Az eset kapcsán vizsgálatot indított Szabó Máté, az állampolgári jogok biztosa is. Megállapításai szerint a gyermekjóléti szolgálat családgondozójának tudnia kellett a családban élő gyerekek veszélyeztetettségéről. A családdal kapcsolatban állt a családgondozó mellett a védőnő, a gyermekorvos, a pedagógusok, a jegyző. A családon belüli erőszak miatt már korábban intézkedtek a rendőrök, mégsem tett senki semmit a gyermekekért.