Rendeznék a pesti galambhelyzetet

Vágólapra másolva!
A főváros úgy döntött, felmérik a budapesti galambhelyzetet, hogy megoldást találjanak az állatok által jelentett problémákra.
Vágólapra másolva!

A szabadon élő városi galambok túlszaporodásának kezelésére készített megoldási javaslatot szakértők bevonásával a Főpolgármesteri Kabinet. A testület Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes indítványára tárgyalt kedden a kérdésről.

Az előterjesztő szerint egyre nagyobb problémát okoz Budapesten is a galambok elszaporodása. Prágában fogamzásgátlóval akadályozzák ezt, Londonban tiltják az etetésüket, Németországban pedig vándorsólymokat telepítenek be ritkításukra.

A kabinet Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Fővárosi Állategészségügyi Állomás bevonásával felmérést készíttet a budapesti galambállományról, a túlszaporodás mértékéről és a lehetséges megoldásokról.