75 képviselő hallgatott fél éven át

Vágólapra másolva!
A parlamenti statisztika szerint az MDF-es Pettkó András 90 felszólalása alatt több mint 6 órán át beszélt a parlamentben a hétfőn befejeződött tavaszi ülésszak alatt. Legrövidebben az MSZP-s Szakács László beszélt, aki 10 másodpercben tudatta: bizottsága támogatja a szóban forgó előterjesztést. 75 képviselő viszont egyáltalán nem szólalt meg érdemben fél év alatt.
Vágólapra másolva!

Összesen 307 képviselő szólalt fel érdemben - vagyis a technikai hozzászólásokat figyelmen kívül hagyva - a parlament tavaszi ülésszakán a 382-ből (négy képviselő tartósan beteg volt ez alatt az idő alatt). A lista elején - csakúgy, mint az őszi ülésszakban - az MDF-es Pettkó András áll 90 felszólalással, amely alatt összesen 6 óra 11 perc 40 másodpercen át beszélt. Pettkó számos témában megszólalt, törvényjavaslatok tárgyalásakor, interpellációk, kérdések és politikai vitanapok során is beszélt. Pettkó ugyanakkor kevesebbszer szólalt meg, mint az őszi ülésszak alatt: akkor 134 alkalommal, több mint 7 órán át beszélt.

A tavaszi ülésszakon Pettkót az MSZP-s Arató Gergely követte aktivitásban. Arató 81-szer szólalt fel, és 4 óra 27 perc 28 másodpercen át beszélt. Arató elsősorban a napirend előtti felszólalásokat és a kérdések, azonnali kérdések műfaját szereti, ezekben volt aktív. Interpellációval például, amely döntően ellenzéki műfaj, kormánypárti képviselőként sosem élt. A harmadik helyen Keller László pénzügyi államtitkár áll.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is jóval aktívabb volt, mint ősszel, amikor csak 9 alkalommal szólalt fel. A tavaszi ülésszak alatt 17-szer szólalt fel, mindannyiszor napirend előtt, és összesen 3 óra 35 percen át beszélt. Orbán Viktor idén csak egyszer szólalt meg napirend előtt, 5 percen át beszélt. Az őszi ülésszak idején két felszólalás alatt teljesített ugyanennyit.

A frakcióvezetők közül a legaktívabb az MDF-es Herényi Károly volt 40 felszólalással, közel 4 órás beszédidővel. A legkevesebbszer az MSZP-s Lendvai Ildikó szólalt fel, mindössze 4 alkalommal, és csupán fél órán át beszélt összesen, kétszer napirend előtt, egyszer népszavazás, egyszer pedig az egészségbiztosítási pénztárak kapcsán.

51 olyan országgyűlési képviselő volt a tavaszi ülésszakon, aki csak egyszer szólalt fel. A legrövidebb felszólalás az MSZP-s Szakács Lászlóé, aki 10 másodpercben közölte: "A külügyi és határon túli magyarok bizottsága március 17-ei ülésén egyhangúlag támogatta az előterjesztést".

75 képviselő - köztük a fideszes Deutsch-Für Tamás, az SZDSZ-es Kuncze Gábor és Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter vagy Botka László, Szeged szocialista polgármestere - viszont még ennyit se mondott fél év alatt. Az őszi ülésszakon a mostani 307-tel szemben 342 képviselő volt aktív, vagyis közel megduplázódott a csendben ülők száma.