Egy 16 éves fiút hallgattak meg az abaújvári kislány ügyében

Vágólapra másolva!
Tanúként hallgatta és hallgatja ki a rendőrség mások mellett azt a 16 éves fiatalembert, aki a 11 évesen szülő abaújvári kislány közvetlen környezetében él. Gyanúsítottja még nincs az ügynek.
Vágólapra másolva!

A tizenegy éves lány 3150 grammal hozta világra Miranda nevű kislányát. A kismama terhessége 21. hetében jelentkezett tanácsadásra. A kislány a rendőrségnek sem tudta megnevezni gyermeke apját. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az esetet. Gyanúsítottként eddig senkit nem hallgattak meg az ügyben - közölte Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Mivel a DNS-vizsgálathoz a fiatalkorúak esetében többféle hozzájárulásra lenne szükség, és annak eredményét a bíróság nem is biztos, hogy elfogadná, a rendőrség más módon keresi az apát.

Az encsi rendőrkapitányság erőszakos közösülés bűntette miatt indított eljárást.