Kamera tört a Magyar Gárda elleni tüntetésen

Vágólapra másolva!
Összetört egy ellentüntető kamerája, amikor vitába keveredett a Magyar Gárda demonstrációjának résztvevőivel Nyíregyházán. A szélsőjobboldali szervezet gyűlése közelében zajló ellentüntetés résztvevője a másik gyűlést kamerázta. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást rongálás miatt. A két demonstráció egymástól alig 80 méterre volt, a vita elfajulását rendőrök akadályozták meg. A gárda gyűlésén egy helyi fideszes önkormányzati képviselő is szavalt verset.
Vágólapra másolva!

Kisebb incidens történt az egy időben tartott Magyar Gárda ellenes demonstráción és a Trianon-megemlékezésen vasárnap Nyíregyházán. Az egyik romaszervezeti tisztségviselőnek a Nemzeti Őrsereg négy tagja összetörte a videokameráját. A Hátrányos Helyzetű Emberekért Alapítvány elnöke, Pongó Ernő a nyíregyházi I. világháborús emlékműnél akart felvételeket készíteni a Jobbik, a Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg által szervezett, a trianoni békekötésre emlékező rendezvény résztvevőiről. Az őrsereg tagjai azonban ezt meg akarták akadályozni, és tönkretették a kameráját. A rendőrök gyorsan közbeléptek, az ügy hétfőn a helyi kapitányságon folytatódik.

Pongó Ernő szerint az őrsereg négy tagja szidalmazta, amit ő viszonzott, majd meg akarták ütni, de elhajolt, így a kezében lévő kameráját találták el, amit elejtett és összetört az aszfalton. Gyüre Csaba, a Jobbik szabolcsi elnöke szerint a roma alapítvány vezetője "provokálta a rendezvény biztosítását végző Nemzeti Őrsereg tagjait, akik ennek ellenére nem bántották, nem nyúltak hozzá, ő ejtette rá a videokameráját az egység tagjaira, még az is feltételezhető, hogy szándékosan".

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője közölte: a nyíregyházi kapitányság rongálás miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást. A nyomozás során vizsgálják a helyszínen készült
videofelvételeket, köztük az összetört kameráét is.

A gárda-ellenes demonstrációt a Vitéz Klub és a Zsutindo Drom Roma Alapítvány rendezte. Százan gyűltek össze, nyolcvan méternyire a tér másik részén folyó Trianon-megemlékezéstől. A tiltakozók "Trianon nekünk is fájó, de ne a gárda képviselje", "Nem kérünk a gárdisták védelméből", "Nem félünk" és "Elég a fasizmusból" feliratú táblákat emeltek a magasba. A gárda valamivel több mint 300 fős gyűlésén többek között pártja parlamentbe jutásáról és terveiről beszélt Vona Gábor Jobbik-elnök.

A gárdaellenes demonstráción a tiltakozó beszédek után cigány zenés, táncos műsor kezdődött. Ekkor tíz felháborodott civil ruhás fiatal indult meg a másik tüntetésről, hogy "csendre bírják a mulatókat". A rendőrök állították meg őket azzal, hogy "a rendőrség mindkét tábor szervezőinek felajánlotta, hogy időpontban térjenek ki egymás elől, de erre nem voltak hajlandók, így el kell tűrniük, ha netán zavarnák egymást".

A Trianon-megemlékezésen részt vett a Fidesz egyik helyi önkormányzati képviselője, Tirpák György is, aki verset mondott, majd koszorút helyezett el az I. világháborús emlékműnél. A nyíregyházi önkormányzatot vezető MSZP-SZDSZ-függetlenek-koalíció nevében Lengyel Károly független helyi képviselő vasárnap közleményben elhatárolódott Tirpáktól, mondván, a fideszes politikus "nem a helyhatóság közgyűlésének hivatalos álláspontját képviselte".

A közgyűlés többsége - a helyi cigány kisebbségi önkormányzat kérésére - még tavasszal hozott határozatában elhatárolódott a gárda és az őrsereg minden tevékenységétől. A gárdaellenes demonstráción fel is szólalt Lengyel Károly.