Támogatták az erőművet a söjtöri népszavazáson

2008.06.08. 20:25

A szavazásra jogosultak kétharmada ment el a szalmatüzelésű erőműről tartott vasárnapi népszavazásra Söjtörön. A szavazók 87,77 százaléka igent mondott az erőmű megépítésére, ami a polgármester szerint több mint száz munkahelyet teremtene az 1500 lelkes településen.

Magas részvételi arány mellett a szavazók jelentős többsége támogatta a vasárnapi népszavazáson a település határába tervezett szalmatüzelésű hőerőmű megépítését a Zala megyei Söjtörön.

Szilvás Istvánné körjegyző elmondta: az 1281 választásra jogosult polgár közül 848-an szavaztak a referendumon, vagyis 66,2 százalékos volt a részvételi arány. A voksok között hat érvénytelen volt.
   
A szavazók közül 739-en, vagyis a résztvevők 87,77 százaléka igennel válaszolt arra a kérdésre: "Egyetért-e Ön azzal, hogy Söjtör külterületén maximum 20 megawatt villamos teljesítményű, növényi biomasszát felhasználó erőmű épüljön a rendezési tervben foglaltak szerint?" A népszavazáson 102 választópolgár nemmel szavazott, arányuk 12,23 százalék.

A körjegyző közölte: a voksolást mindvégig nyugodt légkörben tartották. Sem a kampánycsend alatt, sem pedig a referendum napján nem történt rendkívüli vagy zavaró esemény. A részvételi adatok és az azonos szavazatok aránya alapján érvényes és eredményes népszavazás ügydöntő, vagyis a település képviselő-testülete számára kötelező érvényű.
   
Baksa István polgármester korábban azt mondta: a Zala Hőerőmű Kft. által tervezett beruházásnak nagy a támogatottsága, bár több kétkedő is van, akik környezetvédelmi okokból fogalmazták meg ellenvéleményüket. A kedélyek megnyugtatására tartották fontosnak a népszavazás kiírását.
   
A polgármester akkor arra számított: ha a népszavazás során a többség igent mond, felgyorsulhat az engedélyezési eljárás, és az év végéig megszülethet a környezetvédelmi engedély, jövőre pedig a kiviteli tervek is elkészülhetnek.
   
A beruházás 130 munkahelyet teremthet - köztük 70-80 helybélinek - a több mint 1500 lakosú településen, és a polgármester szerint 30 kilométeres körzetben szintén jól járnak az ott élők, hiszen az erőműhöz beszállítók is kellenek.
   
A Söjtör honlapján is olvasható elképzelések szerint az MSZP vállalkozói tagozatának egykori elnöke, Hujber Ottó érdekeltségébe tartozó Intertraverz Zrt. egyik projektcége, a Zala Hőerőmű Kft. építené meg mintegy 34 milliárd forintért az erőművet. A létesítmény szalma- vagy más mezőgazdasági maradványok, illetve energiafű égetésével termel majd energiát.
   
Medgyesegyházán februárban tartottak helyi népszavazást a cégcsoport hasonló erőművéről, a szavazók többsége azonban elutasította az építkezést. Szerencsen a múlt év őszén kezdték meg a szalmatüzelésű erőmű építését jogerős engedélyek birtokában, a viták körülötte azonban azóta sem csitultak, mert a beruházást a tokaji világörökséghez tartozó területen valósítják meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK