Vitatkozik Hillerrel az SS-egyenruhás tanár

Vágólapra másolva!
Visszautasítja az oktatási miniszter vele kapcsolatban megfogalmazott "rágalmait" a Fejér megyei Tordas és Gyúró társult intézményeként működő tordasi iskola igazgatójává választott Kosaras Péter Ákos hadtörténész és középiskolai tanár, aki tavaly Waffen-SS egyenruhában pózolt egy fotón, ami később az internetre is felkerült.
Vágólapra másolva!

Kosaras Péter Ákos - aki a tordasi iskola pedagógusnapi ünnepségét követően, még csütörtökön este válaszolt a távirati iroda kérdésére - úgy fogalmazott, hogy az őt ért "rágalmakat" visszautasítja, s ha azok folytatódnak, "megteszi a megfelelő jogi lépéseket".

"A tavalyi rágalomhadjárat során (...) a rendőrség és az ügyészség által kimondatott, hogy semmiféle bűncselekmény nem történt. Szeretném, ha a rágalmazók ezt tudomásul vennék" - fogalmazott az újonnan megválasztott iskolaigazgató az őt náci egyenruhában megörökítő fotó utóéletére utalva.

Megismételte, hogy az internetre felkerült felvétel olyan, a rendőrségnek is bejelentett teljesítménytúrán készült, amelyen katonai hagyományőrzők is részt vettek, mintegy interaktív módon mutatva be a II. világháború négy hadviselő felének az egyenruháit.

Az egyenruha viselésének tehát "sem politikai töltete, sem más mondanivalója nem volt" - jelentette ki Kosaras Péter Ákos.

Hiller István csütörtökön az MTI kérdésére válaszolva úgy fogalmazott, hogy aki SS-egyenruhát visel, az szimbolikus cselekedet hajt végre, mert "a Waffen-SS egyenruhája a világon mindenütt a fasizmus, a náci hadsereg szimbóluma".

Az ilyen egyenruhában tetszelgő, zavaros gondolatokat leíró ember nem alkalmas egy iskolai közösség vezetésére - tette hozzá az oktatási tárca vezetője.

Teszár Tamás az oktatási jogok biztosának hivatalból megindított vizsgálatáról szólva közölte, hogy megvárják a vizsgálat eredményét, s majd annak ismeretében meglátják, miként fognak dönteni.