Házi őrizetbe került Tasnádi Péter

Vágólapra másolva!
Ismét házi őrizetbe került a január óta fogdában őrzött, sikkasztással gyanúsított Tasnádi Péter. A vállalkozót több más bűncselekménnyel is vádolják.
Vágólapra másolva!

Előzetes letartóztatásból újra házi őrizetbe került Tasnádi Péter - erősítette meg az MTI-nek az Index információját Tuza Péter ügyvéd csütörtökön. Az ügyvéd részletek említése nélkül annyit közölt: a bíróság szerdán döntött az előzetes letartóztatás megszüntetéséről és a házi őrizet elrendeléséről. Az MTI érdeklődésére a Fővárosi Bíróság sajtótitkárságán későbbre ígértek tájékoztatást a kényszerintézkedés megváltoztatásáról.

Tasnádi Péter januárban sikkasztás gyanúja miatt került előzetes letartóztatásba. Sajtóértesülések szerint az a férfi jelentette fel, aki tavalyi szabadulása után befogadta a villájába. A férfi azt állítja, hogy 20 millió forintot adott egy közös vállalkozás reményében Tasnádinak, aki nem számolt el a pénzzel.

Tasnádi Péter ezt megelőzően házi őrizetben volt, miután júliusban kiengedték az előzetes letartóztatásból. Abban az ügyben egyebek mellett felbujtóként elkövetett emberölés előkészületével és életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják, mert - a vádirat szerint - meg akarta öletni feleségét és annak élettársát, valamint sósavat öntetett az anyósára.

Az elmeszakértők korábban azt állapították meg, hogy Tasnádi Péter feltehetően évtizedek óta agysorvadásban szenved, az 1990-es évek második felében beszámítási képessége közepesen korlátozott volt. Ezért a Pest Megyei Bíróság Tasnádi elmeállapota miatt a már letöltött négy és fél éves szabadságvesztését két évvel csökkentette. Ugyanakkor egy újabb szakvélemény szerint nem elmebeteg. Az ügyészség ősszel az egyik, Tasnádi Péter beszámíthatóságát vizsgáló szakvéleménnyel kapcsolatban vesztegetés bűntette miatt nyomozást rendelt el.

Egy januári hírműsor szerint Tasnádi Péter elismerte, hogy ő írta azt a Magyar Televízió Híradó-jában bemutatott levelet, amelyben hárommillió forintot kér a szakértőknek. Hangsúlyozta, ő írta a levelet, de akkor, amikor az orvosi szakvélemény már megszületett, így az elmeszakértőket nem vesztegette meg. Mint akkor elhangzott, Tasnádi Péter a kézzel írt levélben azt írja "Józsinak", hogy a szabadságáról van szó, és a szakértők hárommillió forintot kértek.