Baranyai rendőrökre bízzák a kaposvári diákgyilkosságot

Vágólapra másolva!
A Somogy megyei rendőrség helyett a Baranya megyei rendőrök folytatják a meggyilkolt kaposvári diák ügyében a nyomozást. Ezt a helyi rendőrség indítványozta, mert a társuk megölését beismerő két gimnazista egyikének édesapja a megyei rendőrség állományába tartozik, és nem akarják az elfogultság látszatát kelteni.
Vágólapra másolva!

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölte ki az országos rendőrfőkapitány arra, hogy a Kaposváron meggyilkolt gimnazista ügyében lefolytassa az eljárást a két fiatalkorú gyanúsított ellen - közölte szerdán a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Bíró Gábor. A szóvivő hozzátette: azért kérték a vizsgálat lefolytatásának más megyébe történő áthelyezését, mert az egyik gyanúsított édesapja a Somogy megyei rendőrség állományába tartozó rendőr. Bencze József egyetértette az előterjesztéssel, a "minden elfogultság látszatától mentes" eljárás érdekében.

A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium két másodikos tanulója május 21-én brutális kegyetlenséggel megölte egyik osztálytársát. A fiút egy elhagyatott helyre csalták, ahol kövekkel, bottal, vésővel az eszméletvesztésig ütötték, majd a tóba dobták. Az orvos szakértő vizsgálata szerint 14 ütés érte a fiú fejét. A gyilkosság két gyanúsítottja beismerő vallomást tett, a bíróság mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyezte.

A két fiatal jelenleg a fővárosi Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben van, ahova a kaposvári büntetés-végrehajtási intézet kérésére a múlt héten vitték el őket, mivel a fiúk öngyilkossági gondolatokkal foglalkoztak és ezt hangoztatták is.