Nyomoznak a rendőrök a kisiklott villamos ügyében

Vágólapra másolva!
Kisiklott az 1-es villamos két kocsija kedd reggel a budapesti Népligetnél, de pár óra múlva újraindulhatott ezen a szakaszon a forgalom. A BRFK közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt eljárást indított.
Vágólapra másolva!

Kevéssel nyolc óra előtt kisiklott az 1-es villamos Budapesten, senki nem sérült meg. Ezt követően három órán keresztül villamospótló buszok szállították az utasokat a Népliget megálló és a Lágymányosi híd között. A fődiszpécser tájékoztatása szerint 11 óra körül újraindult a szakaszon a forgalom.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást kezdeményezett közlekedés biztonsága elleni bűntett megalapozott gyanújával - közölte Sass Oszkár sajtóügyeletes. Hozzátette: bővebb felvilágosítást a nyomozás korai szakaszában nem tud adni.

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt a büntető törvénykönyv (Btk.) szerint az követi el, "aki közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával avagy más, hasonló módon a vasúti, légi, vízi vagy közúti közlekedés biztonságát veszélyezteti".

A bűncselekményt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik.