Lezárják a Budai alsó rakpart egy szakaszát

Vágólapra másolva!
Hétfőtől lezárják a Budai alsó rakpart egy részét a Budai Duna-parti Főgyűjtőcsatorna építése miatt. Június 16-ától augusztus 20-ig a Műegyetem rakparton sem lehet majd közlekedni a 4-es metró kivitelezésének felgyorsítása következtében.
Vágólapra másolva!

Hétfőtől nem lehet közlekedni a Budai alsó rakparton a Lágymányosi híd és az Erzsébet híd között a Budai Duna-parti Főgyűjtőcsatorna építése miatt - közölte Nyári Krisztián a Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatója. Hozzátette: így a déli irányba haladóknak is fel kell hajtaniuk az Erzsébet hídnál a felső rakpartra. A szakaszon az év végéig nem lehet majd közlekedni, mert az épülő főgyűjtőcsatorna kivitelezője további részeket zár le a rakparton a munka folytatásához.

A főgyűjtőcsatorna kivitelezése az elmúlt hetekben a XI. kerületi Irinyi József utcában, valamint a Budai alsó rakpart Lágymányosi híd és Bertalan Lajos utca között lezárt szakaszán zajlott. Június 2-án további részeket zár le a kivitelező a rakparton, mivel a Szabadság híd irányában, az alsó rakpart további két pontján is folytatódik a munka. Így a Petőfi hídnál, a Bertalan Lajos utcai lehajtónál, valamint a rakpart Szabadság híd alatti részén nyit új munkaterületeket a kivitelező.

Az Erzsébet hídtól délre eső alsó rakparti szakaszt az év végéig egyik irányban sem tudják használni az autósok. A budai felső rakparton a dél felől északi irányba haladó autósok az Erzsébet híd alatt, a Rudas Fürdő közelében kialakított lehajtón tudnak lemenni az alsó rakpartra. Az alsó rakparton északról déli irányba közlekedők pedig az eddig is használt Döbrentei téri felhajtón tudnak feljönni a felső rakpartra.

Június 16-ától augusztus 20-ig a Műegyetem rakparton sem lehet majd közlekedni a 4-es metró kivitelezésének felgyorsítása miatt. A Gellért téren ideiglenes út épül, ezen keresztül haladhat majd a Budafoki út felől érkező autós forgalom.

A tervek szerint augusztus 1-től a Margit hídtól északra eső szakaszt is lezárják, itt az alsó rakpartot megemelik és kiszélesítik a folyó irányában egy forgalmi sávval, körülbelül 1200 méteres szakaszon, észak felé. Ezekkel a munkálatokkal egy időben a Margit híd budai hídfőjénél új közlekedési csomópontot is kialakítanak, új le- és felhajtó nyújt majd átjárási lehetőséget az alsó és felső rakpart között. A Margit hídi lehajtótól északi irányban zajló munkálatok - így az útlezárás is - várhatóan 2009. október végéig tartanak majd.

A Budai alsó rakpart Erzsébet híd és Margit híd közötti része sem mentesül az építkezés, illetve az útlezárás alól. Itt várhatóan 2008. augusztus végétől 2008. október végéig tart majd a kivitelezés. A munka a 19-es villamos pályája alatt zajlik majd, ezért azt pótló buszokkal kell majd helyettesíteni. A villamossíneket ezen a szakaszon felújítják.

A Budai Duna-parti Főgyűjtőcsatorna építésével egyidejűleg a Főgáz Zrt. teljes gázvezeték felújítást, illetve egyes szakaszokon gázvezeték kiváltást végez a lezárt rakparton, osztozva a munkaterületen a csatornaépítés kivitelezőjével.

A Budai alsó rakpart Margit hídtól délre eső részén előreláthatólag 2009. január 1-től lehet majd újra közlekedni, a Margit hídtól északra eső szakaszán azonban csak jövő ősztől.

A jövő év nyarára megépülő főgyűjtőcsatorna 7 kilométer hosszan húzódik majd a budai Duna-parton, összegyűjti és a Csepelen épülő Központi Szennyvíztisztító Telepre vezeti a budai oldalon keletkező szennyvíz nagy részét. Jelenleg a Budán naponta keletkező szennyvíz zöme biológiai tisztítás nélkül, közvetlenül a Dunába folyik.

A Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei beruházás Európai Unió által elismert költsége mintegy 428,7 millió euró, amelynek 65 százalékát az Európai Unió finanszírozza a Kohéziós Alapból, 20 százalékát a magyar állam, 15 százalékát pedig a főváros állja.