Dohányzási tilalom Kaposváron

Vágólapra másolva!
Kaposvár önkormányzata, követve néhány hazai város példáját, rendeletben szabályozta, hogy a kijelölt dohányzóhelyeket kivéve tilos rágyújtani a belvárosban, továbbá a városközponton kívül a rendeletben megnevezett intézményeket övező közterületeken is kizárólag a táblával jelölt és csikktartóval felszerelt helyen szabad dohányozni.
Vágólapra másolva!

A vasárnap életbe lépett rendelet megalkotói azt is pontosan meghatározták, hogy csak a tábla három méteres körzetében lehet büntetlenül rágyújtani. A rendeletben megnevezett utcák által határolt belvároson kívül dohányzási tilalom alá esnek a játszóterek, oktatási, kulturális és köznevelési, egészségügyi, szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátására rendelt épületeket övező közterületek és parkolók, egyházi intézményeket és más közhasznú épületeket övező közterületek, a parkolók és a temetők, ahol ugyancsak kizárólag a dohányzásra kijelölt helyen szabad rágyújtani.

A rendelet megszegése szabálysértésnek bizonyul és háromezertől húszezer forintos bírságot vonhat maga után.

Kaposvár közgyűlése még februárban döntött a rendeletről, amellyel az indoklás szerint a nemdohányzókat és a város tisztaságát egyaránt óvni kívánják. Ez utóbbi okán egyébként a rendelet-tervezet előírta a galambokat kitiltását is a belvárosból, ám végül a közgyűlés ezt nem szavazta meg.