Tagadnak a székházostrom vádlottjai

Vágólapra másolva!
Vallomást tett a bíróság előtt a székház ostrom miatt indult per első hat vádlottja. Többségük tagadta bűnösségét, csak egy vádlott ismerte be tettét, amit állítása szerint már megbánt. Az egyik vádlott azt vallotta, hogy ő csitítani próbálta az erőszakoskodókat, míg egy másik mindössze egy műanyag darab elhajítását ismerte el.
Vágólapra másolva!

Jobbára tagadta bűnösségét az első hat vádlott, akiket szerdán hallgattak ki a Magyar Televízió (MTV) székházának másfél évvel ezelőtti ostroma miatt indult büntetőperben. A hat meghallgatott közül csak egyvalaki tett részleges beismerő vallomást, ő korábban önként jelentkezett a rendőrségen és elmondása szerint nagyon megbánta tettét. Az ügyészség 39 személy ellen emelt vádat közérdekű üzem működésének megzavarása, rongálás, lopás és más bűncselekmények miatt. Az elkövetők egy része viszont ismeretlen maradt.

Az indulatok azt követően szabadultak el, hogy tüntetők egy csoportja a köztelevízióban be akarta olvastatni azt a petíciót, amelyben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök balatonőszödi beszéde miatt tiltakoztak. A rendbontók 29 millió forintos kárt okoztak az MTV-nek, valamint az épület előtt autókat borogattak, gyújtottak fel.

Az elsőrendű vádlott, E. Tamás azzal védekezett, hogy csak csitítani, nyugtatni próbálta a székház bejáratánál erőszakoskodókat, de a könnygáztól rosszul lett, egy kő fejen találta, és akkor, amikor a gyújtogatás, a székházba behatolás történt, ő már mentőben volt. Arra a kérdésre, miért vallotta korábban a nyomozás kezdetén többször is, hogy követ dobott el a székház közelében, azt mondta, kétségbeesett, fáradt volt, és megegyezett kihallgatójával abban a reményben, hogy elengedik.

N. Tibor vádlott azt állította, hogy csak messziről látta az erőszakos eseményeket, később bement az épületbe, és ott egy "punktól" kapott egy chipset emlékbe, míg egy másik vádlott, S. Tamás arról beszélt, hogy nem dobott követ, üveget, csak egy műanyagdarabot, és tenyérrel indulatosan rácsapott egy személygépkocsira. "Komoly frusztráció és feszültség gyűlt össze bennem, mert három diplomával nem tudtam elhelyezkedni. Egyéni sorsom kilátástalansága és hazám kiúttalansága manifesztálódott a történtekben" - mondta a vádlott.

Szerdán több vádlott is azt állította, hogy "elkapta a hév", "elragadta a tömeg". A bíró a tárgyaláson többször figyelmeztette a hallgatóságot, amiért megtapsolták a vádlottakat, illetve szidták a kormányfőt. A székház ostroma miatt indult büntetőper a többi vádlott meghallgatásával folytatódik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.