Kiegészítették a médiakuratóriumok elnökségét

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés hétfőn kiegészítette a médiakuratóriumok elnökségét és az Országos Rádió és Televízió Testületet.
Vágólapra másolva!

A döntésre azért volt szükség, mert az SZDSZ delegáltjai május elsejétől - a párt koalícióból való kilépésétől - az ellenzéki oldalhoz tartoznak, így a törvény alapján a közmédiumok kuratóriumi elnökségében, illetve az ORTT-ben ismét egyensúlyba kell hozni a két oldal létszámát.

A döntés alapján a most tíztagú testületek közül a Magyar Rádió és a Magyar Televízió kuratóriumi elnöksége 14-14, a Duna Televízióé pedig 12 fősre duzzad, az ORTT-be pedig egy plusz tagot, Gyuricza Pétert választották meg.

A Magyar Rádió és a Magyar Televízió kuratóriumi elnökségének kibővítésével a Fidesz és a KDNP nem ért egyet; az ORTT új elnökségi tagjára és a Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége kiegészítésére igennel szavazott.

A Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának elnökségébe Kocsis András Sándort, Egri Oszkárt, Hortobágyi Évát és Nagy Balázst választották. A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának elnökségében új tag lett Bereczky Lóránd, Hábetler Helga, Madaras Péter és Bölcskey Károly.

A Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány Kuratóriumának elnökségébe Takács Ildikót és Halák Lászlót választották meg új tagnak.