A kormányátalakítás miatt csúszik az [origo] pere

Vágólapra másolva!
Csúszik az [origo] által a Gripen repülők ellentételezési adataiért indított per, mert a Gyurcsány-kormány átalakításával jogilag megszűnt az alperes, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Tavaly ősszel indult a procedúra, miután hiába akartuk megtudni, hová került a csaknem 191 milliárd forintnyi svéd befektetés.
Vágólapra másolva!

Egy eljárási probléma miatt félbeszakadt az a per, amelyet az [origo] újságírója indított a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ellen a Gripen-repülők ellentételezési adatainak nyilvánosságáért. A kormányátalakítással ugyanis jogilag megszűnt az adatokat kezelő Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, a per alperese.

Így hiába kellene a törvény értelmében soron kívüli lefolytatni a közérdekű adatok kiadásáról döntő eljárást, a Fővárosi Ítélőtábla végzésében félbeszakította azt, amíg a jogutód szervezet - a Bajnai Gordon vezetésével felálló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium - nem kapcsolódik be a perbe új alperesként.

Februárban a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletében kimondta, hogy a tárcának ki kell adnia az [origo] által kért információkat, a GKM azonban a döntés megalapozatlanságára és jogtalanságára hivatkozva fellebbezett. Így került az ügy másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla tanácsa elé, amely kedden tartotta volna az ügy érdemi tárgyalását.

Az ellentételezési megállapodás szerint - amelyet eredetileg a gazdasági tárca ugyancsak nem hozott nyilvánosságra - a svédek 191 milliárd forintnyi beruházási és exportbővítési kötelezettséget vállaltak. Ezt gyorsan teljesítették: bár az eredeti határidő 2015 volt, már félidőben - tavaly őszig - kipipálták a vállalt exportbővítést, és a teljes ellentételezés is lezárul várhatóan az idén. A per azért indult, mert többszöri kérés ellenére sem árulták el, hogy hová került a vállalt befektetés és mely magyar cégek jutottak plusz exportlehetőségekhez.