Rabolni akart a makói hármas gyilkosság gyanúsítottja

Vágólapra másolva!
Rabolni ment a családi házhoz szombaton a makói hármas gyilkosságot részben már beismerő fiatal férfi, ezért kést is vitt magával. A gyanúsított - akit még a hétvégén elfogtak a rendőrök - az egyik leszúrt áldozat ismerőse volt, korábban már követett el vagyon elleni bűncselekményeket.
Vágólapra másolva!

Rablási szándékkal ment a hétvégi makói hármas gyilkosság gyanúsítottja a családi házhoz - ez derült ki a férfi részleges beismerő vallomásából a Csongrád megyei rendőrség tájékoztatása szerint. Ezt támasztja alá, hogy a 26 éves férfi - aki a fiatal férfi áldozat egyik barátja volt - magával vitte az elkövetéshez használt egyik eszközt, egy tíz és fél centiméter hosszú kést - mondta a rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője, Szekeres Tibor.

A gyanúsított azt is elárulta, hol vannak a bűncselekményhez használt tárgyak, illetve az egyik áldozattól ellopott autó és a gyilkosság során viselt ruha. A rendőrség szerint a gyilkosság brutalitását és kegyetlenségét mutatja, hogy az áldozatok felső testén több olyan sérülés volt, amelyek egyenként is halálosak. A szúrások erejét mutatja, hogy a kés pengéje eltört, ezért a férfi a kezébe kerülő tárgyakkal sújtott le.

A makói családi házban szombaton este fél kilenckor találták meg a három áldozatot, egy idősebb asszonyt, valamint egy fiatal férfi és nőt, akiknek testén szúrt és vágott sérülések voltak. A 78 esztendős nő a 21 éves lány nagymamája volt, a férfi pedig egy helybéli orvos fia, aki korábban az unokának udvarolt.

A rendőrség hamar eljutott az egyik áldozat, a fiatal férfi barátaihoz, akik közül néhányan tudni vélték, hogy ki követte el a gyilkosságot. Ekkor kezdték keresni a korábban több kisebb, vagyon elleni bűncselekményért már büntetett férfit, akit vasárnap egy szegedi szórakozóhelyen vettek őrizetbe.

A rendőrség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását, ellene több emberen elkövetett emberölés gyanúja miatt folyik eljárás. Jelenleg a hatóság azt ellenőrzi, hogy a feldúlt házból milyen értékek hiányoznak, ezt eddig még nem sikerült megállapítani.