Luxusautót keresnek a nagykanizsai polgármesternek

Vágólapra másolva!
Luxusautót keresnek közbeszerzés útján Nagykanizsa polgármesterének: a pályázati kiírás szerint a járműnek televíziót, fa-, illetve bőr belsőt, CD-tárat és még számos extrát kell tartalmaznia. Az autóra 10 milliót szánnak. A Fidesz-KDNP támogatásával megválasztott polgármester szerint nincs szó pénzpocsékolásról, és mint mondta, már öreg, így szereti a kényelmet és biztonságot.
Vágólapra másolva!

Sízsákot, televíziózásra is alkalmas fedélzeti képernyőt, fa vagy bőr kormányt és betéteket is tartalmaznia kell a legalább 220 lóerős, 10 millió forintos polgármesteri szolgálati autónak. Az autóvásárlás közbeszerzési kiírásáról a napokban döntöttek Nagykanizsán.

A város költségvetésében elkülönített keretből olyan autót vásárolnának, amely nem lehet régebbi kétévesnél, maximum 35 ezer kilométert futhatott, külső-belső felszereltségének pedig számos extrát kell tartalmaznia. A közbeszerzési eljárás dokumentációja felsorolja, hogy a tévén kívül CD-tárral, első sportülésekkel, elektromos toló- és billenőtetővel, könnyűfém keréktárcsákkal is rendelkeznie kell az autónak, de fantomfekete gyöngyház színét és Alcantara üléshuzatát - vagy azokkal egyenértékűeket - szintén tételesen felsorol a kiírás - olvasható a helyi Szuperhír hírportálon és a Zalai Hírlapban.

Marton István, a Fidesz és a KDNP támogatásával megválasztott polgármester az autóbeszerzéssel kapcsolatban szombaton azt mondta: régóta saját kocsijával közlekedik, azóta is, hogy hónapokkal ezelőtt valaki maró folyadékkal leöntötte az autóját. Új szolgálati kocsira pedig szükség van, mert a jelenlegi Opel Vectra már 8 éves, 300 ezer kilométert futott, és az elmúlt két évben 2 millió forintot költöttek rá. Volt, hogy Budapestre menet a zalaegerszegi polgármester vette fel az autójába, mert menet közben meghibásodott a kocsi - jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy Nagykanizsa általa sokszor hangoztatott jelentős hitelállománya mellett szükségesnek tartja-e ekkora értékű autó beszerzését, a polgármester azt mondta: ezt a kocsit két polgármesteri ciklusra vásárolnák, és az lenne az igazi pénzpocsékolás, ha "veszek egy autót és azt két év múlva kidobják". Hogy luxusnak tűnő felszereltségek miért szerepelnek a kiírásban, azt felelte, hogy nem ismeri pontosan a kiírás tartalmát. "Öreg vagyok már, szeretem a biztonságot és szeretem a kényelmet" - tette hozzá a polgármester.

Marton István jelezte: nem kellett volna közbeszerzési eljárást kiírni, ha bruttó 9,6 millió forintig vásárolnának autót, de ő ragaszkodott hozzá, hogy a 10 millió forintos keretre hirdessék meg a beszerzést. Arra a felvetésre, hogy a kiírás részletei gyakorlatilag egyetlen típusú és felszereltségű autóra, egy Audi A6-osra illenek rá, a polgármester azt mondta: szerinte minimum három, de lehet, hogy öt ajánlat is lesz a szolgálati autóra.