Kiraboltak és megkötöztek egy idős nőt Budapesten

Vágólapra másolva!
Kirabolta, majd székhez kötözte áldozatát vasárnap Budapesten egy eddig ismeretlen férfi. Az elkövetőt keresik a rendőrök.
Vágólapra másolva!

A főváros XVI. kerületében ért támadás egy családi házban élő 82 éves nőt - tájékoztatta a BRFK sajtóügyeletese az MTI-t. Sagyibó Melinda elmondta: Az elkövető fegyverrel fenyegetőzött, és pénzt követelt az asszonytól. Miután hozzájutott a pénzhez, a nőt egy székre ültette, bokáját megkötözte, száját leragasztotta, majd magára hagyta.

A sértettnek sikerült kiszabadulnia, és segítséget kért a szomszédoktól. Az idős nő hámsérüléseket szenvedett. Az elsődleges személyleírás alapján a támadó 30 év körüli férfi volt, aki farmert viselt, arcát pedig fekete csuklyával takarta el. A rendőrség körözést adott ki az ismeretlen tettes ellen.