E. Zsanett ma már nem jelentené fel a rendőröket

Vágólapra másolva!
Könyvet ír az elmúlt egy évről E. Zsanett, aki a tv2 napló című műsorának nyilatkozva azt mondta: ma már nem tenne feljelentést azok ellen a rendőrök ellen, akik állítása szerint megerőszakolták. A 21 éves nő szerint állandóan fenyegetik őt.
Vágólapra másolva!

E. Zsanett ma már nem tenne feljelentést az általa megvádolt rendőrök ellen, akikkel szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában decemberben megszüntette nyomozást. Erről a nő a tv2 Napló című műsorában nyilatkozott vasárnap.

Mint mondta, ezt nem azért tenné, mert nincs igaza, hanem azért, mert az utóbbi egy évben sok megaláztatás érte őt és családját. "Ha most abban a szituációban lennék, hogy el kellene döntenem, valószínűleg nem tenném meg (a feljelentést)" - fogalmazott a 21 éves nő, hozzátéve: sok mocskolódást és rágalmazást kapott. A lány a műsorban azt is bejelentette, hogy az elmúlt egy év történéseiből a naplója alapján könyvet ír, amiből a "nyilvánosság választ kap minden kérdésére".

E. Zsanett és az öt rendőr ügye azt követően kapott nyilvánosságot, hogy a nő még tavaly májusában azt állította: az őt igazoltató rendőrök egy sötét mellékutcába vitték, ketten erőszakot követtek el rajta a másik három rendőr jelenlétében.

Az ügyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozást indított, ám azt részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában decemberben megszüntették. Januárban a Budapesti Nyomozó Ügyészség az ügyben hamis vád miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indított. A rendőrökkel szemben E. Zsanett jogi képviselője ezt követően pótmagánváddal élt, amit a Fővárosi Bíróság május elején befogadott.

A Fővárosi Bíróság március 21-én a korábban meggyanúsított öt rendőrt szolgálatban kötelességszegés miatt mondta ki első fokon bűnösnek és pénzbüntetésre ítélte, ugyanakkor a hivatali visszaélés vádja alól felmentette a vádlottakat. Zsanett ügyében áprilisban független szakértői bizottság alakult az ügy esetleges hibáinak feltárására. A grémium felállítását a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elnevezésű civil szervezet kezdeményezte. A bizottság egyebek mellett azt tekinti feladatának, hogy megvizsgálja az ügy iratait, s figyelemmel kísérje az eljárás hátralévő részét.