Elővette régi ombudsmanjelöltjeit Sólyom

Vágólapra másolva!
Két olyan szakembert jelöl az üres ombudsmani posztokra a köztársasági elnök, akiket a parlament egyszer már elutasított - értesült az MTI. A távirati iroda szerint Sólyom László adatvédelmi biztosnak Péterfalvi Attilát, a jövő nemzedékek ombudsmanjának pedig Fülöp Sándort javasolja.
Vágólapra másolva!

Az MTI értesülése szerint Sólyom László köztársasági elnök Péterfalvi Attilát jelöli adatvédelmi biztosnak, Fülöp Sándort pedig a jövő nemzedékek ombudsmanjának. Sólyom László pénteken mutatja be jelöltjeit a frakciók képviselőinek. Az államfőnek azért kell újabb jelölteket állítani, mert a két ombudsmani pozícióra javasolt személyeket az Országgyűlés már többször leszavazta.

Legutóbb április közepén szavazta le az Országgyűlés a köztársasági elnök ombudsmanjelöltjeit. Az már a harmadik alkalom volt, hogy nem jött össze az elfogadáshoz szükséges, kétharmados többség.

Áprilisban a jövő nemzedékek ombudsmanjának Bogdányiné Mészáros Ágnest, adatvédelmi biztosnak pedig Tóth Gábor Attilát javasolta. Az ezt megelőző próbálkozásnál merült fel jelöltként Fülöp Sándor, Péterfalvi Attilát pedig még decemberben, az ombudsmani posztokról való első szavazáskor jelölte. Péterfalvi töltötte be ezt megelőzően is az adatvédelmi biztosi tisztséget.

Sólyom tartja magát ahhoz, hogy a pártokkal nem egyeztet előzetesen arról, hogy kiket jelöl ezekre a pozíciókra. Ezzel azonban több frakció sem ért egyet, így vélhetően az elutasítás nem is minden esetben a jelöltek személyének, hanem az államfő jelölési gyakorlatának szól.

Az Országgyűlés várhatóan május 26-án fog szavazni az új ombudsmanjelöltekről, és ekkor voksolnak a Legfelsőbb Bíróság élére javasolt Baka Andrásról, a strasbourgi emberi jogi bíróság korábbi tagjáról. Bakát is Sólyom jelölte, és a pártokkal ezúttal sem egyeztetett előzetesen. Elfogadása kétséges, miután a vezető bírákból álló Országos Igazságszolgáltatási Tanács nem támogatta a jelölését.