Népi kezdeményezéssel nem oszlatható fel az Országgyűlés

Vágólapra másolva!
Nem lehet kikényszeríteni népi kezdeményezéssel az Országgyűlés feloszlatását Lövetei István alkotmányjogász szerint. Kedden a választási bizottság rábólintott annak a népi kezdeményezésnek az aláírásgyűjtő ívére, amely a jelenlegi parlament feloszlatását szeretné napirendre tűzni.
Vágólapra másolva!

Népi kezdeményezéssel nem kényszeríthető ki az Országgyűlés feloszlatása - jelentette ki szerdán Lövétei István alkotmányjogász, azzal kapcsolatban, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi ülésén hitelesítette a jelenlegi parlament feloszlatására irányuló országos népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét.

Népi kezdeményezés esetén két hónapon belül ötvenezer érvényes aláírást kell összegyűjteni ahhoz, hogy az Országgyűlésnek a napirendjére kelljen tűznie az adott kérdést. A Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány által benyújtott íven az áll: "Kezdeményezzük, hogy a 2006-ban alakult Országgyűlés kimondja a feloszlatását."

A népi kezdeményezés csak arra kötelezi az Országgyűlést, hogy napirendjére tűzze a kérdést, ám arra már nem, hogy miként döntsön - mondta Lövétei István. Az alkotmányjogász kitért arra is, hogy az említett kérdésről nem lehetne népszavazást tartani, mert az alkotmányba ütközne. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint ugyanis azokban a kérdésekben, amelyekben az alkotmány rendelkezik, nem lehet népszavazást tartani, tehát az alkotmányt nem módosíthatja direktben egy népszavazás - tette hozzá.

Az alkotmányjogász nem tud olyan korábbi esetről, amikor eljutott volna az Országgyűléshez hasonló népi kezdeményezés. Az Országgyűlésnek joga van arra, hogy egyszerű többséggel bármikor feloszlassa magát, tehát "nyilván nem szorul arra, hogy ezt a számára megfontolás tárgyává tegyék" - mondta Lövétei.