Figyelmeztették a szülést kikényszerítő bírót

Vágólapra másolva!
Írásbeli figyelmeztetést kapott az a gödöllői bíró, aki nem járult hozzá egy elzárásra ítélt nő büntetésének megszakításához, és így megakadályozta, hogy elvetesse gyermekét. A bíró tovább dolgozhat, és fegyelmi eljárás is csak akkor indul ellene, ha maga kezdeményezi.
Vágólapra másolva!

Írásbeli figyelmeztetést kapott az a gödöllői bíró, aki nem engedte, hogy egy asszony 30 napos elzárását megszakítsák, hogy a nő elvetethesse nem kívánt magzatát - mondta szerdán Kovács András, a Pest Megyei Bíróság elnöke. A múlt héten adott figyelmeztetésnek a bíró munkájára nézve nincs következménye, továbbra is ellátja feladatait, de amennyiben újabb kötelezettségszegést követ el, akkor a figyelmeztetés súlyosbító körülmény lehet - tette hozzá.

A bírósági elnök elmondta, hogy a bírák jogállásáról szóló törvény szerint akkor lehet fegyelmi eljárás elrendelése nélkül írásbeli figyelmeztetést alkalmazni, ha a kötelezettségszegés csekélyebb súlyú vagy kisebb következményekkel jár. Ha a bíró nem fogadja el a figyelmeztetést, akkor 15 napon belül fegyelmi eljárás lefolytatását kezdeményezheti. Mivel a fegyelmi eljárás iratai titkosak, Kovács András azt nem mondhatta meg, hogy a bíró élt-e ezzel a jogával. A Pest Megyei Bíróság vezetése ugyanakkor a Magyar Bírói Etikai Tanácshoz is fordult, mivel szerintük az ügy általánosabb problémát is felvet.

Április közepén Szabó Máté ombudsman állásfoglalásából derült ki: a gödöllői bíróság nem engedélyezte egy nőnek, hogy a tiltott kéjelgés miatt kiszabott elzárását abortusz miatt megszakítsák, mert a bíró álláspontja szerint deviáns és erkölcstelen a terhességmegszakítás végrehajtása. Az eset kapcsán az igazságügy-miniszter megállapította, hogy a szabálysértési törvény legközelebbi módosításakor szükség lesz a bírói döntések elleni jogorvoslati lehetőségek újraszabályozására.

A figyelmeztetett bíró döntését többek között azzal indokolta: "a bíróság nem nyújt segítséget olyan - egyébként törvényben, bizonyos körben meghatározott és engedélyezett - deviáns magatartás végrehajtásához, mely a magzati élet kioltásához vezet, s az általános erkölcsi felfogás szerint elítélendő. A gyermek megszületését követően, abban az esetben, ha az eljárás alá vont személy a neveléséről gondoskodni nem tud, lehetőség van örökbeadásra." A nő terhességének tizedik hetében járt, a terhesség megszakítását azért kezdeményezte, mert nem volt fedél a feje fölött, és egy kiskorú gyermekének eltartásáról is alig tudott már gondoskodni.