Elment az MSZP kedve a biztosítási törvénytől

Vágólapra másolva!
Mivel várhatóan nem lenne meg a parlamenti többség a javaslatukhoz, az egészségbiztosítási törvény visszavonására hajlik a szocialisták többsége az MTI hivatalosan meg nem erősített információja szerint. Az új egészségügyi miniszter szerint az nem megoldás, ha csak visszavonják a törvényt, mert akkor számos terület szabályozatlan marad az egészségügyben.
Vágólapra másolva!

Várhatóan nem lesz új egészségbiztosítási törvény, sőt, a már elfogadott jogszabályt is visszavonják - erősítették meg a Népszava információját hétfőn az MTI-nek nevük elhallgatását kérő szocialista források.

Az MSZP-frakció hétfői ülésén viszont nem volt szó az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényről - mondta az ülés után Mesterházy Attila, a szocialisták parlamenti frakcióvezető-helyettese. Székely Tamás kijelölt egészségügyi miniszter nem beszélt erről az ülésen, azért volt jelen, hogy bemutatkozzon a képviselőknek, és beszámoljon arról, milyen feltételek mellett szeretné munkáját elkezdeni. Később azonban újságíróknak azt mondta, hogy a törvény visszavonása önmagában számos kérdésre nem ad választ. A törvény ugyanis a teljes egészségügyi joganyaghoz hozzányúl, így a visszavonásakor előfordulhat, hogy az egészségügy számos területe szabályozatlan marad, vagy visszaáll egy régebbi, nem megfelelő szintre.

Néhány héttel ezelőtt vitatta meg a kérdést a frakció, vagyis azt, mit szeretne megvalósítani a jelenlegi törvény helyett - közölte Mesterházy kérdésre válaszolva. Mesterházy magyarázata szerint azért akarják módosítani az egészségbiztosítási törvényt, mert a március 9-i népszavazás után kiderült: nincs meg a szükséges társadalmi támogatottsága és a befektetőket sem vonzza.

Az MSZP-frakcióban többségben vannak azok, akik az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény visszavonását szorgalmazzák, de hivatalos döntés még nem született - írja az MTI. A távirati iroda úgy tudja: a szocialista képviselők figyelembe vették, hogy a parlamentben nincs meg a többség saját javaslatukhoz.

Az MSZP a magántőke kizárásával regionális pénztári rendszert szorgalmazott. Az eredeti, a magántőke bevonására épülő törvény módosítása a március 9-i népszavazás után vetődött fel. Az MTI úgy tudja, a törvény visszavonásával Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, szocialista pártelnök is egyetért. Amennyiben a jogszabályt visszavonják, marad a jelenlegi, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárra épülő rendszer. A kijelölt egészségügyi miniszter, Székely Tamás a visszavonással kapcsolatban korábban azt mondta, ő azt hajtja végre, amire a frakció felhatalmazást ad.

A Népszava hétfői számában arról is írt, hogy a koalíciós válsághoz és részben a szakadáshoz is vezető tébéreformon végül azért akarnak változtatni a szocialisták, mert szerintük a népszavazás után a lehetséges üzleti befektetők elbizonytalanodtak, és számolni kell az őszre várható újabb referendummal is, amely már a több-biztosítós rendszer kialakítása ellen irányul.