Kóka búcsúzott, az SZDSZ keményít

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ-frakció hétfő délelőtt döntött a koalíció felbomlása utáni új szabályokról: ezentúl szigorúbban veszik a hiányzást a parlamenti és bizottsági ülésekről, és nem támogatják automatikusan a kormány javaslatait. Kóka János pártelnök elbúcsúzott az MSZP-frakciótól.
Vágólapra másolva!

Az SZDSZ képviselőinek ezentúl lehetőség szerint teljes létszámban részt kell venniük a parlamenti munkában, a bizottságokban és az ötpárti egyeztetéseken - erről döntött a liberális párt frakciója hétfő délelőtt. Az ellenzéki magatartásforma most megtárgyalt szabályairól Kóka János elnök-frakcióvezető beszélt sajtótjékoztatóján, miután megköszönte az MSZP-frakciónak a 14 évi együttműködést.

Az SZDSZ a jövőben nem fogadja el automatikusan a kormány interpellációit vagy törvényjavaslatait. A párt megszavazza majd a kormány napirendjét, ha azzal szemben nincs érdemi kifogása, és ugyanez lesz érvényes a bizottsági munkára is, a szakpolitikai vitákban viszont a frakció véleményét képviselik. Kóka elmondta: mostantól hétfőnként a frakcióülésen hozzák meg a döntést arról, milyen interpellációkat támogatnak.

A törvényjavaslatokat a liberális pártelnök két csoportra bontotta. Azokat, amelyeket még az együttműködés során fogadtak el, továbbra is támogatni kívánják, a többinél a javaslat tartalma és nem annak eredete alapján döntenek arról, megszavazzák vagy sem.

Eddig az SZDSZ-es képviselők megbízhatták szocialista társaikat, hogy voksoljanak a nevükben a bizottságokban, de a jövőben a bizottsági szavazásokkor nem alkalmazzák az automatikus felhatalmazások rendszerét. Kóka azt is bejelentette, hogy a jövőben nem tartanak kétpárti politikai egyeztetést.

Kóka egyelőre nem tudta megmondani, milyen szankciókkal sújtják azokat a képviselőket, akik nem tartják be a megszigorított szabályzatot, ennek kereteit a következő hetekben dolgozzák ki..