Lebontják Rajk László '56-os emlékművét Veszprémben

Vágólapra másolva!
Hamarosan megkezdik a Rajk László által készített '56-os emlékmű lebontását Veszprémben; az elsőfokú balatonfüredi építési hatóság bontási határozatát ugyanis másodfokon a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal helybenhagyta - tájékoztatta Józan György, a veszprémi polgármesteri hivatal városfejlesztési és városüzemeltetési csoportvezetője a döntésről a távirati irodát.
Vágólapra másolva!

Józan György szerint a város vezetői tárgyalni kívánnak Rajk Lászlóval az általa készített emlékmű sorsáról, amelyet az elbontást követően egy ideiglenes tárolóhelyre szállítanak, és a végső döntésig ott őrzik.

Rajk László hétfőn azt nyilatkozta, hogy 2007 tavaszán beleegyezett abba, hogy a veszprémi Színházkertben 2006 októberében elhelyezett emlékművet új helyszínen állítsák fel, de kikötötte, hogy a bontás és az új helyen való felállítás egyidejűleg történjen. A városvezetés azonban az új helyszín műszaki és művészeti koncepciójának egyeztetése helyett az emlékmű lebontása mellett döntött - mondta Rajk László, megjegyezve, hogy cége, a Köztigon Kft. ezt a bontási határozatot fellebbezte meg.

Rajk László hangsúlyozta, hogy csak remélni tudja, hogy Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének közelgő 50. évfordulója előtt egy hónappal a veszprémi polgármesternek nem az 1956-os emlékmű végleges lerombolása a célja.

Az ügy előzményeihez tartozik, hogy a szocialista, szabad demokrata többségű veszprémi önkormányzat 2005 februárjában írt ki meghívásos pályázatot egy 1956-os emlékmű megalkotására és felállítására, s a pályázó tizenegy művész közül Rajk László nyert. Az alkotó az emlékművet - a szerződés szerint 20 millió forintos díjazásért és felállítási költségért - 2005 októberére elkészítette, és annak felállítását október 13-án meg is kezdte a Színházkertben.

Forrás: MTI
A lebontásra ítélt '56-os emlékmű

A 2006. október elsejei választások során azonban új, fideszes polgármester került Veszprém élére, s a képviselő-testületben is a jobboldal szerzett többséget. Éppen az új városvezető eskütételének a napján (október 13-án) jelent meg a Színházkertben a polgármesteri hivatal építéshatósági irodájának a vezetője, aki a munkálatok leállításáról rendelkezett, mondván: az engedélytől eltérően állítják fel az emlékművet. Rajk László ugyanakkor arra hivatkozott, hogy az eltérésekkel a város korábbi vezetése egyetértett, tehát ő okkal és jóhiszeműen, sőt jogszerűen állítja fel az emlékművet.

2007 áprilisában a város képviselő-testülete úgy döntött, hogy az emlékművet a Színházkertből áthelyezik a Jutas lakótelep Barátság Parkjába, amibe a művész is beleegyezett, a munkálatok egyidejű elvégzése mellett. Az emlékműnek a parkban való elhelyezése ellen azonban a lakótelepen élők többsége egy szeptemberi lakossági fórumon tiltakozott.

Rajk László az áprilisi képviselő-testületi döntést követően hónapokon át kérte a bontási határozat megküldését, amit végül augusztus 22-én kapott kézhez. Az ügy attól kezdődően terelődött hatósági, jogi útra, s a művész nyilatkozatából következtethetően a bíróságon folytatódik.