Az IRM módosítaná a gyülekezési törvényt

Vágólapra másolva!
Hosszú távon elkerülhetetlennek tartja a gyülekezési törvény reformját az igazságügyi tárca. A módosítás előkészítése már elkezdődött - közölte a minisztérium sajtóosztálya. A tárca szerint a rendőrség már most is ahhoz tartja magát, hogy pusztán az, hogy spontán, még nem elég ok egy tüntetés feloszlatására.
Vágólapra másolva!

Csak azért, mert egy demonstráció spontán, még nem oszlatják fel - válaszolta az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) sajtóosztálya a távirati iroda megkeresése. Az elmúlt időszakban megszaporodott flashmobokkal, vagyis villámgyülekezésekkel összefüggésben az MTI azt kérdezte a tárcától, hogy mennyire jogszerűek ezek a spontán demonstrációk, illetve a hatóságoknak van-e lehetőségük fellépni velük szemben.

Az IRM sajtóosztálya írásos válaszában kifejtette: a spontán rendezvény alkotmányos nem oszlatható fel, ha a gyülekezés a gyülekezési törvényben rögzített követelményeknek megfelel. Ez azt jelenti, hogy békés és nem valósít meg bűncselekményt vagy bűncselekményre való felhívást, nem jár mások jogainak és szabadságának sérelmével, nem veszélyezteti súlyosan a népképviseleti szervek vagy bíróságok zavartalan működését, és a közlekedés is biztosítható más útvonalon.

A gyülekezésről szóló törvény ugyan rendelkezik arról, hogy a tervezett közterületi rendezvényt be kell jelenteni, s ha ez nem történik meg, a rendőrségnek mérlegelés nélkül fel kell oszlatnia a demonstrációt, de a tárca szerint az 1989-ben született jogszabály esetében a jogalkotó nem számolt a spontán demonstrációk lehetőségével.

A minisztérium válaszlevelében hosszú távú megoldásként elkerülhetetlennek nevezte a gyülekezésről szóló törvény reformját, melynek előkészítése megkezdődött. A tárca álláspontja szerint a gyülekezési törvény szabályait többek között az Emberi Jogok Európai Egyezményével és az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntéseivel együtt kell értelmezni.

A minisztérium utal egy döntésre, amelyet az Emberi Jogok Európai Bírósága hozott: e szerint a békés gyülekezés szabadságának aránytalan korlátozása, ha egy politikai eseményre azonnal reagáló békés tüntetést kizárólag azért oszlatnak fel, mert arról a rendőrséget nem értesítették előzetesen.

Az alkotmány rendelkezik arról, hogy a Magyar Köztársaság elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi kötelezettségek és a belső jog összhangját - olvasható a minisztérium válaszlevélben. Emellett utalnak a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásokról szóló törvényre is, amely előírja, hogy jogvitáknál figyelembe kell venni a korábbi döntéseket a nemzetközi szerződés értelmezésénél.

A tárca szerint a rendőrség e következtetések alapján alkalmazza a jogszabályokat. "A rendőrség által alkalmazott eljárás ugyan konfliktuskerülő, de a szervezet megfelelően felkészült az ilyen jellegű problémák kezelésére" - írta a tárca. Megjegyezték ugyanakkor, hogy a rendőrség a gyülekezésekkel összefüggésben fokozott ellenőrzéseket tarthat, területet zárhat le, közlekedésrendészeti intézkedéseket tehet, a rendezvények biztosítására pedig csapaterőt alkalmazhat.