Nem gondolkodik az SZDSZ a koalíció újraépítésén

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ nem a koalíció újraépítésében gondolkozik, még kevésbé személyi kérdésekben, mert hibás az a paradigma, ami személyekhez kötné, hogy egy koalíció lehet-e sikeres vagy sem - mondta Kóka János az MTI-nek adott interjúban.
Vágólapra másolva!

A pártelnök hangsúlyozta, hogy az SZDSZ a közeljövőben konstruktív ellenzéki pártként fog politizálni. Kóka szerint most támogatható programokra van szükség az ország problémáinak megoldása érdekében. Ezek között említette az adócsökkentést, a szociális- és nyugdíjrendszer igazságosabbá alakítását, valamint az önkormányzatokkal és a Budapesttel kapcsolatos ügyeket. Véleménye szerint ezek a fontos dolgok és nem a személyi kérdések.

A koalícióból való kilépésről a liberális politikus azt mondta: reméli, hogy iválásuk ismét felszínre hozza a parlamenti pártok együttműködésének szükségességét. Mint mondta, egy "polgári liberális minimum" megalkotásában érdekeltek.

"Írország, Finnország, Spanyolország példája azt mutatja, ha egy ország megreked, amikor a politika képtelen a kiegyezésre és a gazdaság motorja lefulladóban van, romlik a közmorál és a politikába vetett bizalom megroppan, akkor csak az együttműködés segítheti ki az országot a bajból" - hangsúlyozta.

Kóka János párbeszédet szorgalmaz a politikai pártok között és a gazdaság szereplőivel, a társadalmi szervezetekkel. Véleménye szerint a legfontosabb ügyekben meg kell próbálni újra megkötni egy átfogó megállapodást.

A pártelnök hozzátette: a jelenlegi politikai helyzetben a Fidesz egyre kevésbé teheti meg, hogy "kényelmesen hátradől, és nem vesz tudomást az ország problémáiról." Úgy vélte, a "minél rosszabb, annál jobb" politikája kezd tarthatatlanná válni, és ha a Fidesz továbbra is ennek mentén politizál, akkor a populista demagógia fegyvere fordítva sülhet el.

A Gyurcsány Ferenchez fűződő kapcsolatáról az SZDSZ vezetője azt mondta, évekig azt olvasta, hogy jó barátok, most pedig azt, hogy már kezet sem fognak egymással, miközben egyik sem igaz.

"A viszonyunk korrekt. Két különböző módon gondolkozó politikai párt vezetőjéről van szó, tudunk egymáshoz kulturáltan viszonyulni, partneri és ellenzéki helyzetben egyaránt" - jelentette ki.

Az SZDSZ és az MSZP kapcsolatának megromlásáról úgy vélekedett, hogy az elmúlt év koalíciós viharai folyamatos krízishelyzetet teremtettek a liberálisok számára. Példaként említette Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter lemondását, a koalíciós szerződés kiegészítését, a 2008-as költségvetés tárgyalásakor leszavazott hetvenmilliárd forintos liberális adó- és költségcsökkentési javaslatot, illetve az MSZP kihátrálását a reformok mögül a márciusi népszavazás után.

Kóka János szerint az egészségbiztosítási reform visszafordítása és az adóreform elutasítása mellett a Horváth Ágnes menesztésével egybekötött március 29-i kormányfői beszéd "már csak a szakítás színpadias beteljesülése volt". Hozzátette: nyilvánvalóvá vált, hogy a koalíció közös program és az ország gazdasági bajai orvoslásának reménye nélkül fenntarthatatlan.

Kitért arra, a liberálisok 2006-ban azért vállaltak koalíciós szerepet, hogy ez a kormány végre nekikezdjen azoknak az átalakításoknak, amelyek a rendszerváltás óta egy rövid időszakot leszámítva mindig elmaradtak. Emlékeztetett arra, két évvel ezelőtt a miniszterelnök valamennyi beszéde arról szólt, hogy akár a népszerűtlenség árán is meg kell valósítani a változásokat.

Szólt arról, hogy gazdasági miniszterként az üzleti szféra folyamatosan, 2007-re már "piros felkiáltójelekkel" szembesítette a problémával: a közteherviselés átalakítása nélkül Magyarország nem képes előre lépni.

"Magyarországon régóta tartja magát egy közkeletű tévedés. Eszerint a gazdasági környezetért, azaz az adóreformért a gazdasági miniszter is felelős. Ez nincs így. Mindig beleütköztem abba a falba, hogy gazdasági miniszterként semmilyen lehetőségem nincs az adórendszer, az adóbürokrácia befolyásolására, mert ezek az ügyek a pénzügyminiszter jogkörébe tartoznak. Tavaly novemberben egy 70 milliárdos adó- és költségcsökkentési csomagot állítottunk össze. A szocialisták akkor ezt azzal söpörték le az asztalról, hogy majd 2008. első negyedévében döntünk egy átfogó adóreformról. Azóta a miniszterelnök ettől is visszalépett. Pedig csak akarat és belátás kérdése, hogy időben cselekedjünk" - fejtette ki.

Arról, hogy mikor romlott meg az SZDSZ kapcsolata az MSZP-vel, Kóka János azt mondta, 1994 óta mindig is viták jellemezték a két párt együttműködését. Szerinte a szocialisták és a liberálisok egységét sokszor csak a Fidesz társadalomképével való éles szembenállás tartotta össze. A különbségeket érzékeltetve azt mondta, hogy míg az SZDSZ piacpárti volt, az MSZP inkább bízott az államban, az SZDSZ reformokat akart, az MSZP a legtöbb helyen szívesen őrizte a status quo-t, az SZDSZ a szolidaritásban hisz, az MSZP inkább a szociális ellátórendszerekben, az SZDSZ az öngondoskodás pártján áll, az MSZP inkább az állami szerepvállalásban hisz.

Elmondta, hogy konfliktusok jellemezték a kapcsolatot a múlt feltárása, az ügynökügyek kapcsán is. A titoktörvény ügyében sem értettek egyet abban, hogy az újságírókat meg lehet-e büntetni államtitoksértésért. Tavaly az SZDSZ az azonos nemű párok számára a teljes jogegyenlőséget kívánta biztosítani, míg a szocialistáknak ez túl sok volt. Mégis, legtöbbször volt lehetőség a kompromisszumokra - tette hozzá -, mert több dolog mutatkozott a szándékaikban közösnek, mint ami eltávolította volna a két pártot egymástól.

Ez változott meg érdemben, amikor kiderült, hogy "eltűnt az a kapocs, ami bennünket ebben a ciklusban programok szintjén összeköthet" - közölte Kóka János, aki ennek ellenére továbbra sem tartaná Magyarország szempontjából jónak az előrehozott választásokat vagy Orbán Viktor "akár alkotmányozó többségét".