Vágólapra másolva!
Az ügyészség szerint ötmillió forintot kért egy 17 milliós pályázat sikeréért Weiszenberger László, aki ellen hivatali befolyással üzérkedés miatt emeltek vádat. Weiszenberger - aki Zuschlag János képviselőtársa volt a kiskunhalasi képviselőtestület szocialista frakciójában - azt állította, hogy a pénzt a minisztérium egyik munkatársának kell adnia, cserébe azért, hogy zöld utat adott a pályázatnak.
Vágólapra másolva!

Vesztegetés és hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt vádat emelt a kecskeméti nyomozó ügyészség a korábban kistérségi megbízottként dolgozó Weiszenberger László ellen - közölte Nánási László, a Bács-Kiskun megyei főügyész szerdán az MTI-vel. Ezért a bűncselekményért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki a bíróság.

Weiszenberger, aki Zuschlag János képviselőtársa volt a kiskunhalasi önkormányzat képviselő-testületének MSZP-frakciójában, a 2003-ban még működő Területpolitikai Kormányzati Hivatalnál kistérségi megbízottként dolgozott Kiskunhalas térségében. Feladatai közé tartozott a különböző pályázatok ismertetése, népszerűsítése a helyi vállalkozók és egyéb szervezetek körében.

A vádirat szerint együttműködött egy kiskunhalasi székhelyű gazdasági társaság ügyvezetőjével és a kunfehértói Rózsa Motel bérlőjével egy vissza nem térítendő állami támogatás megszerzésére irányuló pályázat benyújtásában.A Weiszenberger és a két férfi között lezajlott megbeszélésről rejtett kamerával készített felvételt a Hír TV mutatta be még 2007 őszén.

A pályázatra benyújtott terv szerint a Rózsa Motel melletti területen pihenőparkot, valamint sportpályákat készültek létrehozni. A vádlott már ekkor megemlítette a Rózsa Motel bérlőjének, hogy a pályázat sikeres elbírálása pénzbe fog kerülni. A pályázatot 2003. augusztus 29-én nyújtották be a Miniszterelnöki Hivatalhoz, amely alapján 17 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást kapott a projekt.

A vádirat szerint a támogatás folyósítása után Weiszenberger felhívta a motel bérlőjét és ötmillió forintot kérte tőle. Azt állította, hogy a pályázat elbírálását koordináló minisztérium meg nem nevezett döntéshozójának kell visszajuttatni a pályázaton nyert összegből, a pályázat elfogadásának fejében. Mivel a bérlő a kért összeget nem volt hajlandó átadni, később már csak 2,5 millió forintot kért. Arra hivatkozott, hogy a gazdasági társaság ügyvezetőjétől az összeg másik felét megkapta.

Az ügyészség indítványozta, hogy a Bács-Kiskun Megyei Bíróság nyilvános ülésen hozott ítélettel állapítsa meg a vádlott bűnösségét, és szabjon ki büntetést, mivel a vádlott a tárgyaláshoz való jogáról lemondott, a bűnösségére is kiterjedő, beismerő vallomást tett. Az esetre a Zuschlag-ügy nyomozása során derült fény. Weiszenberger 2002-ben az MSZP listájáról került be a kiskunhalasi képviselő-testületbe. A botrány kirobbanása után - Zuschlag Jánossal ellentétben - lemondott képviselői mandátumáról.