Megállapodott a kormány a háziorvosokkal

Vágólapra másolva!
A kormány és a háziorvosok képviselői megállapodtak a háziorvosok finanaszírozásáról. Pluszpénzt kap az a háziorvos, aki több szakvizsgát is letett, és mostantól különböző összeg jár a kisebb vagy nagyobb betegkörrel rendelkező orvosoknak. Az intézkedések hétmilliárd forint többletet igényelnek. Az orvosi kamara elnöke az elmúlt öt év legjelentősebb megállapodásának nevezte a mostanit.
Vágólapra másolva!

Aláírták a háziorvosok finanszírozásáról szóló megállapodást. Az új rendszer hétmilliárd forint többletforrást igényel - közölte Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója, kijelölt egészségügyi miniszter.

Székely Tamás hangsúlyozta: nem kompenzációról van szó, hanem egy új finanszírozási rendszer első lépéséről. Az átalakítás egyik eleme, hogy minden egyes jogviszony-ellenőrzésért 50 forintot kapna a háziorvos, ezzel a díjjal ismerik el az ellenőrzés tárgyi feltételeit. Továbbá pluszpénz jár azért, ha a háziorvos több szakvizsgával rendelkezik, itt a szakmai szorzók rendszerét dolgozták át - ismertette.

Az orvosok fix díjait is módosítják annak figyelembevételével, hogy egy praxishoz hányan tartoznak, egy vagy több helyen rendel-e a doktor, illetve milyen "adottságai" vannak az egyes praxisoknak - mondta Székely Tamás.

Ezek az intézkedések 7 milliárd forint többletet jelentenek, amelyet az Egészségbiztosítási Alapon belüli átcsoportosításból biztosítanak. Az átalakításokhoz jogszabály-módosításokra van szükség, de Székely Tamás szerint már május-júniusban többletpénzhez juthatnak az orvosok.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint az elmúlt öt év legjelentősebb ágazati megállapodása a mostani. Ezzel az új finanszírozási rendszerrel megközelítőleg 150-160 ezer forint pluszbevételhez jutnak a praxisok - tette hozzá. A tárgyalások során Éger szerint arra törekedtek, hogy legalább annyi pénz jelenjen meg az orvosoknál, amennyi a vizitdíjból származott. A pluszpénzt áprilisig visszamenőleg megkapják az orvosok.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök két hete bízta meg Székely Tamást azzal, hogy haladéktalanul kezdjen egyeztetéseket az alapellátásban dolgozók finanszírozásáról, majd a kormányfő felhatalmazta az OEP főigazgatóját, hogy írja alá a létrejött megállapodást. A kormányfő hétfőn jelentette be, hogy Székely Tamást jelöli egészségügyi miniszternek. Székely Tamást kedden hallgatja meg az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága.