Heteken belül ismét sztrájkolhatnak a BKV szakszervezetei

Vágólapra másolva!
Határozatlan idejű sztrájkba léphetnek két, maximum három héten belül a BKV szakszervezetei, ha a cég vezetőségével folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre. Ha marad a patthelyzet, az érdekképviselet szóvivője szerint nem várnak tovább.
Vágólapra másolva!

A szakszervezetek javaslatcsomagjának múlt hét csütörtöki átnyújtásától számítva két, maximum három héten belül sztrájkba léphetnek az érdekképviseletek, ha nem történik elmozdulás a cég vezetőségével folytatott tárgyalásokon - közölte Nemes Gábor, az egyik érdek-képviseleti szóvivő.

"Ha úgy folytatódnak a tárgyalások, hogy továbbra is marad a patthelyzet, akkor a szakszervezetek nem tudnak több hetet várni az elmozdulásra, ennek pedig az lesz a következménye, hogy megtartják a határozatlan idejű sztrájkot" - tette hozzá Nemes.

A lehetséges munkabeszüntetés időpontjáról úgy vélekedett a szóvivő, hogy akkor tartják majd, amikor az a legkevesebb kellemetlenséget okozza például az érettségiző dákoknak. A sztrájk megtartásáról több nappal előbb értesítik az utazókat az érdekképviseletek - tette hozzá Nemes, aki szerint az már biztos, hogy többnapos sztrájkra kell készülni, ha nem sikerül megegyezni a munkáltatóval.

A munkáltató és az érdekképviseletek között kedden 14 órakor folytatódik az egyeztetés a szakszervezeti követelésekről.

Egy korábbi hír szerint a metrósok nem sztrájkolnának, így munkabeszüntetés esetén is szállítanának utasokat.