Előzetesben a Kamaraerdei úti gyilkosság gyanúsítottja

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, akit a február elején, a Kamaraerdei útnál megtalált nő meggyilkolásával gyanúsítanak - hangzott el a Magyar Televízió Kékfény című műsorában hétfőn.

A fiatal nőt a gyanú szerint volt barátja fojtotta meg; a férfi mobiltelefonjának cellainformációja azt mutatja, hogy a nő lakásánál járt a bűntett éjszakáján és a műsor információja szerint DNS-minták is alátámasztják a korábbi élettárs bűnösségét - derült ki a műsorból.