Naiv és őszinte kollégáit irigyelheti Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Bársonyos reformokat ígérnek csak a szocialisták a ciklus hátralevő két évére, pedig korábban még úgy érezték: ha nincsenek reformok, bukni fognak. Németországban is visszatáncolnak a kormánypártok a fájdalmas átalakításoktól, mert közeleg a választás. Volt azonban pár sikertörténet Európában, néhány országban sikerült eladni a választóknak a reformokat. A szlovákoknál az őszinteség, az észteknél a naivitás volt a nyerő. A lényeg, hogy megcsinálták.
Vágólapra másolva!

"Nem lesz több reform" - mondta nemrég határozottan Peter Strück, a német szocdemek frakcióvezetője, akinek pártja 2005 óta nagykoalícióban kormányoz a kereszténydemokratákkal, és aki kezdi aggodalmaskodva figyelni a naptárat: jövőre újra választások lesznek Németországban.

A szocdemek élén Strück, a kereszténydemokraták élén pedig Angela Merkel, a kancellár, a ciklus végének közeledtével újfajta politikát ígér, jegeli a gazdasági reformokat és egyre populistább nótát fúj: a kormánykoalíció utoljára masszív nyugdíjemelést helyezett kilátásba, mintegy 12 milliárd euró költséggel 2012-ig. Holott hosszú évekig tartott, míg az újraegyesítés terhét nyögő Németországot úgy-ahogy sikerült talpra állítani, az államháztartási hiányt az EU által megkövetelt 3 százalék alá csökkenteni.

Hasonló szerepet vett fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is, aki szerint bársonyos reformokat kell végrehajtani, mert bár újabb szigorú átalakításokra lenne szükség a gazdaság versenyképessé tétele érdekében, erős az a réteg, mely nem támogatja a reformokat. A kormány március 9-én elvesztett egy népszavazást, azóta lényegében felbomlott a koalíció, az MSZP pedig újabb mélypontra került: van olyan közvélemény-kutató intézet, amelyik szerint csak a szavazók 10 százaléka támogatja. Gyurcsány márciusban már a gőg, blabla és hasonló szavakat kapcsolta kormánya korábbi reformpolitikájához, pedig tavaly még az volt a jelszava: reform vagy bukás.

Tudjuk, mit kell tennünk

A siker az átalakítások lebonyolításának mikéntjén, a pontos körülményeken múlik. Gyakran kifejezetten apróságokon. A szlovákoknál, a cseheknél és a lengyeleknél kampánytéma volt a reformelképzelés, szemben Magyarországgal - mutat rá Pétervári Zsolt, a Méltányosság Politikai Elemző Központ munkatársa. A kőkemény neoliberális reformokat végrehajtó Dzurinda már a választási kampányban adóreformokat ígért. Ezért nem jött létre sehol a régióban olyan helyzet, melyben egy reformkérdést népszavazásra bocsátottak volna - mondja.

Magyarországon megakadt a reformfolyamat, és ezt most ismerte fel a kormány, ezért beszélnek bársonyos reformokról. Leállt az államreform, mert azok a politikai szereplők és társadalmi tényezők fékezik, amelyeket nem vontak be a reformpolitikai elképzelések kialakításába - állítja Pétervári.

A gazdasági átalakítások, különösen azok, amelyek szociális juttatások megvonásával járnak, mindenhol fejfájást jelentenek a politikusoknak, hiszen a szavazóktól kell elvenni a pénzt. "Röviddel azután, hogy bevezettük a reformokat, elveszítettük a választásokat" - emlékszik vissza az [origo]-nak Andres Tarand, aki Észtország miniszterelnöke volt 1994-től 1996-ig. "Nem voltunk túl tapasztalt politikusok. Meg voltunk győződve az intézkedések fontosságáról, és közben meg úgy képzeltük, hogy az embereknek el lehet majd magyarázni, miért kell áldozatot hozniuk. Azt hittem, megértik majd" - mondja nevetve, több mint tíz év távlatából.

"Valamennyien tudjuk, hogy mit kellene tennünk. Csak azt nem tudjuk, hogyan kell utána megnyernünk a választásokat" - hangzik Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök egyik sokat idézett aforizmája. (Juncker 13 éve van hivatalban.)

Ennek ellenére elég sok ország van, még Kelet-Európában is, ahol egész szép sikereket értek el a gazdasági és szociális rendszerek reformjában, akár jelentős szociális veszteségek árán is. Ilyen volt Magyarország is, ahol az 1995-ös Bokros-csomag masszív reáljövedelem-csökkenés árán stabilizálta a gazdaságot, mégsem múlott sokon, hogy a kormányzó szocialisták három évvel később nem tudtak újra választást nyerni. Szlovákiában Mikulas Dzurinda reformer kormánykoalíciója meglehetősen komoly megszorító intézkedései ellenére is ismételni tudott, igaz, hogy csak egyszer. 2006-ban Dzurinda is megbukott, miután masszív államháztartási reformjai oda vezettek, hogy a szlovák családoknak nyújtott támogatások összege kevesebb mint a felére esett vissza. Az új, baloldali kormány meg is szüntette az általa bevezetett vizitdíjat.

Csehországban ma a betegek vizitdíjat, kórházi tartózkodási díjat, receptdíjat és ügyeleti díjat is fizetnek, sőt tandíj is lesz. Igaz, az új rendszer stabilitása nem teljes, a megszorításokat erős kritika kísérte: tavaly decemberben közéleti személyiségek a díjfizetés elutasítására szólították fel a lakosságot. Az ellenzéki képviselők még alkotmánybírósághoz is fordultak a díjak eltörlése érdekében (az erre vonatkozó döntést az alkotmánybíróság április 16-án elnapolta).

Jól jön az őszinteség

"A mi helyzetünk igen sajátos volt" - állítja Jüri Adams, aki az észt parlament jogi bizottságának elnöke, egy ideig pedig igazságügyi miniszter volt a kilencvenes években. "Önöknél, Magyarországon, a kommunizmus talán idegen ideológia volt, de azért szert tett bizonyos társadalmi elfogadottságra. Nálunk, a Szovjetunió részévé tett Észtországban, ahol még a saját nyelvünket sem használhattuk teljesen szabadon, a kommunista rendszer szinte minden eleme az elnyomáshoz kötődött. Ez megkönnyítette azokat az átalakításokat is, amelyek fájdalmasak voltak. Az emberek hajlandóak voltak olyan áldozatokra is, amelyek normális esetben nem lettek volna lehetségesek."

Észtország helyzetét persze tovább egyszerűsítette icipici mérete, valamint közelsége a gazdag északi államokhoz, Svédországhoz, Finnországhoz, amelyek az átalakulás első éveitől kezdve nagy tempóban jelentek meg üzletembereikkel, befektetőikkel. "A kilencvenes évek elején igen domináns volt itt a liberális, piacpárti, kapitalista ideológia. Országunk meghatározó elméi nemigen foglalkoztak akkoriban szociális nyűgökkel, erős volt az elkötelezettség a kapitalizmus iránt - és ez bejött" - fejtegeti Adams.

Más országokban, például Németországban, a kétezres évek elején úgy sikerült szociális áldozatokkal járó intézkedéseket meghozni, hogy az erős kompromisszum-kultúra lehetővé tette, hogy legalább bizonyos alapkérdésekben megegyezésre jusson egymással a kormány és az ellenzék. "A kudarc esélye mindig nagyobb egy gyengébb demokráciában, mert könnyebben felüti fejét a populizmus" - mondja Tarand.

(A cikk megírásában közreműködött Szabó Sára.)