Letartóztatták Balla Irma gyilkossággal gyanúsított fiát

Vágólapra másolva!
Letartóztatta a rendőrség az agyonvert debreceni képviselő, Balla Irma fiát, akit kétmillió forint óvadék ellenében sem engedtek szabadlábra. A 29 éves férfi korábban alibit tudott igazolni, most mégis meggyanúsították. A fideszes helyi politikust tavaly verték agyon.
Vágólapra másolva!

Előzetes letartóztatásba helyezték a tavaly agyonvert Balla Irma fiát. A bíróság egyben elutasította a védő indítványát, hogy kétmillió forint óvadék ellenében helyezzék szabadlábra a gyanúsítottat, mint ahogy - az ügy súlyára tekintettel - nem tartotta elegendőnek a házi őrizetet, illetve a lakhelyelhagyási tilalmat sem - közölte a sajtóval a zárt tárgyaláson történteket Figula Ildikó hajdú-bihari bírósági szóvivő.

Figula elmondta azt is, hogy az előzetes letartóztatás 30 napra szól, aminek újabb 30 nappal történő meghosszabbítását az ügyészség kezdeményezheti. S. Sándor védője annyit közölt, hogy védence gyanúsítottként sem a rendőrségen, sem a bíróságon nem tett vallomást.

Balla Irmát tavaly április 6-án brutális körülmények között verték agyon saját otthonában. A holttestet egy nappal később fia, a most előzetes letartóztatásba helyezett S. Sándor találta meg, s ő értesítette akkor a rendőrséget.

Az MTI információi szerint már a nyomozás elején a rendőrség felfigyelt rá mint esetleges elkövetőre, de akkor még sikerült alibit igazolnia. Később több mint kétszáz tanúmeghallgatás történt az ügyben, s bár a rendőrség már múlt év novemberében közölte, hogy konkrét gyanúsítottja van a gyilkosságnak, Balla Irma fiát csak kedden nevezték meg.

Az ügy részleteit pénteken sajtótájékoztatón hozza nyilvánosságra a rendőrség Debrecenben.