Busz ütközött kamionnal Gödöllőn

Vágólapra másolva!
Egy ember meghalt, hárman súlyos - közülük ketten életveszélyes -, tizenöten pedig könnyebb sérülést szenvedtek, amikor hétfőn késő este egy busz, egy teherautó és egy személygépkocsi összeütközött Gödöllőn - közölte Mészáros Hajnalka, az Országos Mentőszolgálat ügyeletvezető főorvosa.
Vágólapra másolva!

A sérülteket a mentők a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórházba és a Honvéd Kórházba szállították.

Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a Dózsa György út és a Kerepesi út kereszteződésénél történt a baleset. A nagy erejű ütközés következtében a busz utasai közül többen megsérültek, többen pedig beszorultak az összeroncsolódott járműbe. A helyszínelést nehezíti a zuhogó eső, amely elmossa a nyomokat.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint egy magyar turistabusz és egy konténerszállító teherautó ütközött össze 22 óra körül, a 3-as főúton. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a főutat teljes szélességében lezárták.

Dobson Tibor országos katasztrófavédelmi szóvivő közölte, hogy a teherautó sofőrje meghalt, a munkásokat szállító busz vezetője és egy utas súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. A helyszínen tűzoltók dolgoztak a buszba beszorultak kiszabadításán.