Mégse kell igazolványszámot írni a csekkekre

Vágólapra másolva!
Hétfőtől nem kell személyi igazolványszámot írni az ezer eurónak megfelelő forintösszeg alatti csekkekre. Az erről szóló rendelkezés áprilistól volt hatályos, de a Magyar Posta az ombudsman kifogásai nyomán megszüntette.
Vágólapra másolva!

Április elejétől volt érvényben az a rendelkezés, amely szerint az ezer eurónak megfelelő forintösszeg alatti csekkekre rá kell írni a befizető személyi igazolványának számát. Ezt most eltörlik, miután az állampolgári jogok országgyűlési biztosa korábban kifogásolta ezt az előírást - számolt be az MTV Híradója.

Az ezer eurós összeget meghaladó csekkbefizetéseknél azonban lesz adategyeztetés. A csekkre az igazolvány számot ugyan nem kell ráírni, ám a befizetők a postai alkalmazottaknak bemutatott személyi okmányokkal - személyi igazolvánnyal, útlevéllel, vagy járművezetői jogosítvánnyal - kell igazolniuk a befizetés jogosultságát - közölte korábban Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője.

A cég azzal indokolta az új szabályok bevezetését, hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem részeként az Európai Unió rendeletet alkotott a pénzforgalmi tranzakciókhoz, például csekkbefizetéshez kapcsolódó befizetői adatok kezeléséről. A Magyar Posta most új megoldást keres, hogy meg tudjon felelni ezeknek az előírásoknak. A cég évente több mint 280 millió csekket vesz át, az ezeken befizetett összeg meghaladja a 3000 milliárd forintot - írta korábban az MTI.