Segítséget ígér a kormány a BKV rendberakásához

Vágólapra másolva!
A kormány megígérte, hogy segítséget nyújt a fővárosnak ahhoz, hogy 10-12 milliárdos tőkét tudjon juttatni a BKV-nak. A kormány és a Budapest vezetése közötti szombati tárgyaláson azonban a segítségnyújtás részletei még nem dőltek el. Demszky kocsijára kerékbilincset tettek a tárgyalás alatt, amely végül konkrét eredmény nélkül zárult.
Vágólapra másolva!

Demszky Gábor főpolgármester autójára kerékbilincset raktak a budapesti József Nádor téren, amikor a BKV finanszírozásáról szóló tárgyalásra érkezett. Az MTI először arról számolt be, hogy a kerékbilincset azért kapta, mert nem volt behajtási engedélye, Czuk Dorottya, a főpolgármesteri hivatal sajtófőnöke azonban később közölte, hogy Demszky rendelkezett engedéllyel, csak az kívülről nem látszott jól. Mikor Demszky a szünetben kiment tájékoztatni az újságírókat a tárgyalás menetéről, a bilincset levették.

A tárgyalás után Demszky a Pénzügyminisztérium államtitkárával, Keller Lászlóval együtt arról számolt be, hogy a kormány segítséget nyújt a fővárosnak abban, hogy idén összesen 10-12 milliárd forint értékben tőkét juttasson a BKV-nak azért, hogy a cég ne kerüljön adósságspirálba. A segítségnyújtás előfinanszírozás, amelynek a módját még keresik - mondta kérdésre válaszolva Keller.

Demszky Gábor hozzátette: elképzelhető például fővárosi vagyonelemek értékesítése, amelyek bevételéből autóbuszokat lehetne vásárolni. Demszky beszámolt arról, hogy a BKV-nak legalább 5-6 milliárd forintra volna szüksége a műszaki színvonal fenntartásához és ugyanannyi a fejlesztésekre. Keller és Demszky is hangsúlyozta, hogy a BKV nincs likviditási válságban, fizetési kötelezettségeit teljesíteni tudja.

Demszky szerint a főváros azt javasolta, hogy hogy az infláció mértékével visszamenőlegesen emelje meg az állami normatív támogatást, és akkor a főváros is azt teszi az erre az évre előirányzott 9,71 milliárd forint tőkepótló támogatással. Az állami normatív támogatás idei előirányzata 32,198 milliárd forint. Keller László közölte: erre nincs lehetőség, de a kormánynak nem is állna szándékában a támogatás visszamenőleges emelése. Az államtitkár külön kiemelte, hogy a konvergenciaprogramba nem fér bele a BKV-nak nyújtott normatív támogatás növelése.

A pénteki egész napos BKV-sztrájkot is részben azért hirdették meg a szakszervezetek, hogy kikényszerítsék a BKV finanszírozásának rendezését. A szombati tárgyaláson a pénzügyi, a gazdasági és közlekedési, valamint az önkormányzati és területfejlesztési tárca államtitkárai, valamint a főváros és a BKV Zrt. vezetői vesznek részt.

Demszky Gábor pénteken azt mondta, a tárgyaláson azt fogja javasolni, hogy a kormány növelje a BKV állami támogatását vagy csökkentse a cégre háruló adók és járulékok csökkentését. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök múlt vasárnap egy interjúban elutasította a főváros kérését, hogy 18 milliárd forintos plusz támogatáshoz jusson a BKV. A főváros viszont egyebek mellett azzal érvel, hogy a BKV-t nemcsak a budapestiek használják.