Vágólapra másolva!
Cáfolta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke azokat a sajtóban pénteken megjelent információkat, amelyek szerint elvi megállapodás született volna a kormány és a háziorvosok között a vizitdíj kompenzációjáról.
Vágólapra másolva!

"Sem elvi, sem gyakorlati megállapodás nem született, legalábbis velem biztosan nem" - mondta Éger István pénteken az MTI-nek. Elmondta, hogy konstruktív szellemben folytak a tárgyalások, s ahogy elkezdődtek, úgy folytatódni fognak a jövő héten is. "Amint lesznek konkrét adatok, s át tudják tekinteni, hogy ezek mennyire használhatók, akkor megvan a lehetőség a megállapodásra" - közölte.

Éger István szerint a megállapodás elsősorban azon múlik, hogy a szakmai részletek, megoldási lehetőségek, számokkal való "megtöltése" mit mutat, s hogyan realizálódnak a követeléseik.

A cél az, hogy jó megállapodás szülessen, s nem akarnak eltérni az eredeti célkitűzésektől.

Éger István kedden délután és szerdán reggel is tárgyalt Székely Tamással, az OEP főigazgatójával, akit a kormányfő bízott meg a háziorvosi rendszer finanszírozásával kapcsolatos egyeztetésekkel. Akkor elmondta, hogy ma már nincs vita arról, hogy a vizitdíj pótlását meg kell oldani az alapellátásban, s abban sincs nézeteltérés, hogy ezért nem kell plusz teljesítményt nyújtaniuk a háziorvosoknak. A pontos részletekről, a technikai kérdésekről azonban még meg kell egyezni - tette hozzá akkor.

A péntek este több internetes oldalon is megjelent hírek szerint Gyenes Géza, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke a nap folyamán lezajlott egyeztetések után kijelentette, "elvi megállapodás" született a kormány és a háziorvosok között a vizitdíj kompenzációjáról.

Az egyeztetéseken a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Orvosok Szövetsége, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete és a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége vett részt. Az egyeztetésen a kormányt Székely Tamás, az OEP főigazgatója képviselte.