Gyurcsány megnyirbálta Horváth Ágnes hatáskörét

Vágólapra másolva!
Horváth Ágnes egészségügyi miniszter helyett ezentúl más tárgyal a háziorvosokkal: Gyurcsány Ferenc kormányfő csökkentette a tárcavezető kompetenciáját. Horváth Ágnest a tárgyalásokon a továbbiakban Székely Tamással helyettesíti Gyurcsány - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök csökkentette Horváth Ágnes egészségügyi miniszter kompetenciáját. A már csak április 30-ig hivatalban maradó miniszter helyett a továbbiakban Székely Tamás, az OEP főigazgatója tárgyal a háziorvosokkal - írja a Népszabadság.

A lapnak Horváth Ágnes azzal indokolta helyettesítését, hogy a Magyar Orvosi Kamara 30 napot adott az egyeztetésekre, ez azonban már kicsúszna az ő hivatali idejéből. A miniszterelnök nyilván azt szeretné, ha a tárgyalások folyamatossága a minisztercserével nem törne meg - mondta Horváth a Népszabadságnak.

Székely Tamás azt nyilatkozta, meglepte a megbízás. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök telefonon személyesen kérte fel a tárgyalások folytatására.

A Népszabadság szocialista politikusoktól úgy tudja, a kormányfő megelégelte Horváth Ágnes tevékenykedését. Az egészségügyi miniszter ugyanis felmentése óta gyakran állt elő újabb és újabb javaslatokkal, reformtervekkel.