Eljárás indult a tüskevári tragédia miatt

Vágólapra másolva!
Gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsítja a rendőrség azt az anyát, aki három gyermekét veszítette el egy hétfő esti lakástűzben. A nő rövid időre magára hagyta a gyerekeket, akik a kigyulladt szoba füstjétől megfulladtak. Az anyát a rendőrök csak órákkal a tragédia után tudták kihallgatni.
Vágólapra másolva!
Füstmérgezésben halt meg három kisgyerekhttp://www.origo.hu/itthon/20080414-szen-dioxid-eletveszelyes-mergezest-szenvedtek-gyerekek-tuskevar.html

Büntetőeljárást indított a rendőség a hétfő esti lakástűzben három gyermekét elvesztő tüskevári anya ellen - tájékoztatta az MTI-t Zanati Gyula százados, az ügyet vizsgáló nyomozó. Az anyát a rendőrség több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűncselekményével gyanúsítja, de a nő szabadlábon védekezhet.

Az anya mély depresszióba esett (hétfőn este erős nyugtató injekciókat kapott), és a tragédiát követően csak több órával tudták kihallgatni, orvosi felügyelet mellett. A nyomozó közölte: az anya elmondása szerint a három gyermek közül kettő aludt, amikor csupán néhány percre átszaladt a szomszédba hétfőn estefelé. Visszatértekor azt látta, hogy nagy füst árad ki a gyerekek szobájából.

Az anya mindhárom - ájultnak látszó - gyermekét az utcára vitte, s az odarohanó emberekkel együtt igyekeztek őket életre kelteni. A mentők gyorsan a helyszínre érkeztek, ám a négyéves fiút, a hároméves kislányt és az egyéves kisfiút már nem lehetett megmenteni, mindhárman életüket vesztették a füstben szén-monoxid-mérgezés miatt. A helyszíni szemle során a gyerekszobában - ahol a függöny, a tollpárna és a pelenka gyulladt meg - két öngyújtót találtak.

A férj ellen nem folytat eljárást a rendőrség, ő ugyanis a tragédia idején nem tartózkodott a helyszínen, hanem Ajkán dolgozott. A férfit - aki szintén erős nyugtató injekciót kapott - a rendőrség vitte haza hétfőn este a tüskevári lakásukra.

Molnár Levente, Tüskevár polgármestere az MTI-nek azt mondta, a szülőknek az önkormányzat igyekszik minden segítséget megadni. A falu vezetője szerint a család igen szerény, sőt "kimondottan szegény" körülmények közt élt, de semmilyen probléma nem volt velük, igyekeztek beilleszkedni a település közösségébe. A család ugyanis csak februárban költözött Ajkáról Tüskevárra - tette hozzá a polgármester.