A szenvedélybetegeket félti az ombudsman

Vágólapra másolva!
Veszélyeztetheti a szenvedélybetegek ellátását az Országos Addiktológiai Intézet megszűnése - közölte Szabó Máté. Az ombudsman szerint az elmaradozó betegek egyéni és közösségi veszélyforrást jelenthetnek, elsősorban Budapesten. Az egészségügyi tárca szerint a megszűnő intézmény nem végzett gyógyító munkát, így a betegek továbbra is megkapják az ellátást.
Vágólapra másolva!

A működésképtelenség szélére került az addiktológiai járóbeteg-ellátás különösen Budapesten, de országosan is az Országos Addiktológiai Intézet (OAI) megszűnésével, illetve az alkohol- és drogbetegeket gondozó intézmények fix finanszírozásának a felére csökkentésével - írta keddi közleményében Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.

Az ombudsman független szakmai testület létrehozását és az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárásával, illetve az (OAI) megszűnésével előálló helyzet újragondolását sürgette. Szabó emlékeztetett, hogy az OAI megszüntetéséről Horváth Ágnes egészségügyi miniszter 2008. március 6-án levélben tájékoztatta Buda Béla főigazgatót. A május 1-jére jelzett megszüntetésről azonban nem született határozat. Az egészségügyi szolgáltató feladatokat az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet veszi át.

Szabó Máté arra hívta fel a figyelmet, hogy az országos intézet megszüntetése következtében az alkoholpolitika koordinációjának nem lesz hatékony háttérintézménye. Lassulhat, akár időlegesen le is állhat a szakterület orvos-szakmai fejlesztése. A megszűnő rendelőkből elmaradó betegek egyéni és közösségi veszélyforrást jelenthetnek, elsősorban a budapesti alkohol-, drog- és hajléktalanhelyzet romolhat.

"Az Országos Addiktológiai Intézet átalakítására az ésszerűbb működés érdekében volt szükség, és ez az átalakítás teljesen érintetlenül hagyta a gyógyító tevékenységet" - reagált az ombudsman közleményére az Egészségügyi Minisztérium. A tárca szerint az OAI megszüntetését a költségvetési kiigazítás indokolta, de a megszűnő intézmény nem folytatott gyógyító tevékenységet, azt továbbra is önálló járóbeteg-szakrendelők végzik. A módszertani feladatokat a továbbiakban az Országos Tisztiorvosi Hivatal látja el.