Keddtől már nem Antal Attila a BKV-vezér

Vágólapra másolva!
Április 15-i hatállyal távozik posztjáról Antal Attila, a BKV vezérigazgatója - döntött a fővárosi közgyűlés gazdasági bizottsága. Felveheti az eddig az időpontig járó fizetését, az ez után kiszámolt táppénzt, illetve a tavalyi munkája után megszavazott 12 milliós prémiumát, de végkielégítést nem kap. Antal kevesebb, mint 16 hónapot töltött a BKV vezérigazgatói székben.
Vágólapra másolva!

Visszavonta Antal Attila BKV-vezérigazgató megbízatását, és visszahívta őt a cég igazgatóságából a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottsága, kedd délutáni zárt ülésén A döntés Antall Attila saját kezdeményezésére, április 15-i hatállyal született meg. Somlyódy Csaba (MSZP) a bizottság elnöke a határozat ismertetésekor elmondta, hogy Antal távozásáig a havi 1,5 millió forintos munkabérére, illetve az ez után járó táppénzére jogosult.

A távozó vezérigazgató nem kap végkielégítést, de a tavalyi év munkája alapján részére megszavazott 12 millió forintos prémiumát már fel is vette. Ezt a megoldást kezdeményezte Antal is, a gazdasági bizottság elnökéhez múlt pénteken írt, immáron harmadik felmondó levelében. A vezérigazgató először március 9-én jelentette be, hogy az őt ért támadások és megromlott egészségi állapota miatt - távozni kíván, majd ezt március 25-én is megerősítette.

A gazdasági bizottság elé egyórás várakozási idő után került a vezérigazgató felmentési kérelme, amit a teremben lévő három ellenzéki képviselő is megszavazott. A döntéshozatal előtt egy-egy fideszes és KDNP-s képviselő is távozott a teremből. A bizottság felkérte a főpolgármestert, hogy terjessze a testület elé a vezérigazgatói poszt pályázati kiírását, és tegyen javaslatot arra, hogy az új vezető kinevezéséig miként töltsék be a megüresedett igazgatósági helyet.

Antal Attilát, aki korábban a Nógrád Volán vezérigazgatója volt, 2006 decemberében kormánypárti és részben ellenzéki szavazatokkal választotta meg a Fővárosi Közgyűlés, Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes személyes javaslatára, pályáztatás nélkül. A közgyűlés döntése szerint a vezérigazgató megbízatása 2007. januárjától 2011. május 31-ig szólt.