Hajdút és Kaisert menti az új móri vádlott

Vágólapra másolva!
Semmi köze nem volt Hajdú Lászlónak és Kaiser Edének a móri mészárláshoz - jelentette ki a bank elleni támadással megvádolt W. Róbert hétfőn a bíróság előtt. Mint mondta, egyiküket sem ismerte, csak a médiából tudta meg, hogy őket vádolják a nyolc ember meggyilkolásával. Az ügyész szerint a bíróságnak ki kell mondania, hogy Hajdú László nem bűnös a móri ügyben, viszont más bűncselekmények miatt továbbra is a börtönben marad. Május közepén várható ítélethozatal.
Vágólapra másolva!

Hajdúéknak semmi köze a móri ügyhöz - vallotta tanúként a mészárlás új vádlottja, W. Róbert hétfőn a régi vádlott elleni megismételt eljárásban. W. Róbert az azóta a börtönben öngyilkosságot elkövető N. Lászlóval együtt több, mint egy éve került a hatóságok látókörébe, s két hete vádolták meg a nyolc halálos áldozatot követelő hat évvel ezelőtti bankrablás elkövetésével. Eközben folytatódott - a móri mészárlás vádjával - Hajdú ellen a megismételt eljárás, Kaiser Ede pedig szintén a móri ügy és más erőszakos bűncselekmények miatt már két és fél éve tölti jogerősen kiszabott, tényleges életfogytiglani szabadságvesztését.

A Fővárosi Bíróságon a Hajdú elleni megismételt eljárás hétfői tárgyalására kommandósok őrizetében hozták be W. Róbertet, aki tanúként megismételte korábbi vallomását, miszerint Hajdú Lászlónak és Kaiser Edének nincs köze a móri ügyhöz. Őket se személyesen, se közvetve nem ismerte, a médiából értesült arról, hogy a hatóságok kapcsolatba hozták őket a mészárlással - mondta. W. Róbertnek arról sincs tudomása, hogy korábbi gyanúsított társának, az előzetes letartóztatása alatt öngyilkosságot elkövető N. Lászlónak bármi köze lett volna bármelyikükhöz.

Az ügyész vádbeszédében kérte, hogy a bíróság mondja ki: Hajdú László nem bűnös a móri mészárlásban. Szerinte jogilag a móri ügyben Hajdúval szemben nem lehet a vádat elejteni, vagy felmenteni, ezért kell kimondani, hogy nem bűnös. Több más erőszakos bűncselekmény - így például fegyveres rablás, nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete - miatt azonban fegyházbüntetés kiszabását kérte a férfira. Mint mondta, súlyosbító körülmény, hogy a bűncselekmények egy részét kiszolgáltatott személyek, nők sérelmére követték el, valamint a férfi bűnözői életmódja.

A vádbeszéd szerint "döntő momentum, hogy ebben az ügyben új bizonyítékok keletkeztek, amelyek döntően befolyásolták a bizonyítás menetét". Ugyanis 2006 őszén "egyszer csak" a földből előástak olyan lőszerhüvelyeket, amelyekről a szakértő megállapította, hogy azokat Móron használták. Ezután 2007 februárjában elfogták N. Lászlót és W. Róbertet, perújítási nyomozás indult a jogerősen tényleges életfogytiglanra ítélt Kaiser Ede ügyében, és 2008. árpilis 2-án a Fővárosi Főügyészség előre kitervelt, több emberen nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt a móri ügyben vádat emelt a Fejér Megyei Bíróságon W. Róbert ellen.

A vádbeszédet követően az ügyvédek felkészülési időt kértek, ezért a bíróság április 28-ára napolta el a tárgyalást, amikor a védőbeszédek következnek. A vádlott utolsó szó jogán május 16-án szólalhat meg, várhatóan még ezen a napon kihirdeti a bíróság az elsőfokú ítéletet.

Hajdú László a tárgyalás végén, miközben kommandósok kísérték ki a teremből, arra az újságírói kérdésre, hogy megkönnyebbült-e, csak némán bólogatott.