Csak a pénz kell az orvosi kamarának a vizitdíjból

Vágólapra másolva!
Tömegesen szerződést bontanának az egészségpénztárral a magyar háziorvosok, ha 30 napon belül nem idulnak érdemi tárgyalások a kieső vizitdíjról és a korábban megvont amortizációs támogatás visszapótlásáról - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A háziorvosok tömegesen szerződést bontanának az egészségbiztosítóval, ha a kormány nem kezdeményez érdemi tárgyalásokat a kieső vizitdíj és a korábban megvont amortizációs támogatások pótlásáról - írja hétfői számában a Magyar Nemzet. Az alapellátásban résztvevő orvosok az Orvosok Országos Szövetségének hétvégi hévízi nagygyűlésén döntöttek erről, és követeléseiket nyilatkozatban rögzítették.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint ezekről a kérdésekről 30 napon belül meg kell kezdeni az egyeztetéseket. Éger elmondta, hogy a szerződésbontás nem sztrájk, hanem azt jelenti, hogy az orvosok egész egyszerűen abbahagyják a gyógyítást, nyugdíjba vonulnak, vagy külföldre mennek.

A kamara elnöke azt is elmondta, hogy a szerződésbontásról minden háziorvosnak, fogorvosnak, és házi gyermekorvosnak (közel 10 ezer fő) küldenek egy formanyomtatványt, amelyet aláírva visszajuttatnak a kamarához. Az eredménytelen tárgyalások esetén, a petícióhoz csatlakozott orvosok kilépnek az egészségpénztárból.

Éger álláspontja azért különös, mert korábban kiállt a vizitdíj eltörtlése mellett.

A kormányszóvivő szerint a kormány kész a párbeszédre. Daróczi Dávid elmondta, hogy a bársonyos reformok lehetőséget adnak az egyeztetésere, a szakmai és civil szervezetekkel egyaránt. Ugyanakkor hozzátette: a népszavazás után az egészségügyi és oktatási tárca vezetői szakmai párbeszédre hívták a szakmai szervezeteket. Daróczi szerint épp ezért az egészségügyben most is van egyeztetés, a kormány pedig várja az orvostársadalom javaslatait.