Édesanyját ejtette túszul egy férfi Kökényben

Vágólapra másolva!
Édesanyját ejtette túszul egy férfi Kökényben, majd élelmiszert és autót követelt, s hogy láthassa családját. A fiatalembert a kommandósok lebeszélték akciójáról, majd elfogták. Egyelőre nem adott magyarázatot tettére.
Vágólapra másolva!

Egy harminc év körüli férfi előbb a mentőket, majd a rendőrség ügyeletét hívta fel vasárnap azzal, hogy fogva tartja édesanyját, szabadon engedéséért cserébe pedig gyermekei, volt felesége láthatását, élelmiszereket és egy személyautót kér - mondta el sajtótájékoztatóján Váradi Csaba alezeredes.

A Nemzeti Nyomozó Iroda és a baranyai rendőrség közös akciójában a Zengő beavatkozó alosztály tagjai a helyszínen rávették a fiatalembert, dobja el a kését és adja meg magát. A férfit ezt követően őrizetbe vették.

Váradi elmondta, hogy az akció mintegy két órán át tartott, senki sem sérült meg. A férfi ellen terrorcselekmény, valamint a házában talált lőszerek okán lőszerrel való visszaélés miatt is eljárás indult. Ezekért tizenöt év szabadságvesztéssel is büntethető. A férfi nem tett vallomást, ezért egyelőre nem tudni, mi motiválta.